Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Függőleges erdő? Az olaszoknak bejött

  • 2016. augusztus 19.
  • PKata

bosco_verticaleBeváltották a hozzájuk fűzött reményeket Milánó zöld ikertornyai. A Bosco Verticale (vagyis: Függőleges Erdő) a terveknek megfelelően „működik”. A 110, illetve 76 méter magas tornyokra összesen egyhektárnyi erdőt telepítettek.

 

A Milánó Porta Nuova városrészének közelében található innovatív épületek alapkoncepciója az volt, hogy a csupasz beton- és üvegfelületek helyett minél több zöldet is jelentsenek az új épületek. A tervezők, Stefano Boeri, Gianandrea Barreca és Giovanni La Varra közel egy hektárnyi erdőnek megfelelő fát és cserjét terveztek a házak teraszaira úgy, hogy az alapok vastagsága nem haladja meg a 30 centimétert.

A 2014-ben átadott toronyházak 110 és 76 méter magasak, a két épületen pedig összesen – az eredetileg ígért 900-nál némiképpen kevesebb – 730 fa található. A fák átlagosan 3 és 6 méter közöttiek, és bár igen jól is mutatnak, ennél is fontosabb szerepük van az épület hőháztartásának szabályozásában. Természetes árnyékolóként működnek, de nagy mennyiségüknek köszönhetően már a légtisztításban, oxigéntermelésben is említésre méltó hatásuk lehet. Persze ennyi fa még nincs értékelhető hatással egy nagyváros levegőjére, kicsiben azért hatásosak, és persze kiváló figyelemfelhívó hatásuk van.

 

A Bosco Verticale fái hozzájárulnak a nagyváros erdősítéséhez, a környezet regenerálódásához és a városi biodiverzitáshoz, csökkentik a légszennyezettséget, és növelik a páratartalmat is. A dús növényzet megszűri a szálló port, védi a lakókat a zajszennyezéstől, és hűsíti a lakásokat nyári kánikula idején, ezáltal csökkenti az energiafogyasztást is – hívta fel a figyelmet az érdekesvilag.hu cikke.

A Bosco Verticale megtervezésénél a legtöbb időt a fák és növények fajtáinak kiválasztása jelentette, a botanikusoknak közel két évükbe telt, amíg megtervezték a Függőleges Erdő tornyihoz leginkább illő és a nyári forró klímát is elviselő flórát. Azt is tesztelték, hogy az egyes fafajták milyen ellenállók a különböző magasságokon előforduló szélcsatornákban. A két toronyra 490 közepes és nagy növésű és több mint 250 kisebb méretű fát ültettek, emellett 5000 bokor és 11 000 évelő növény borítja a teraszokat. A növényzet telepítése amellett, hogy rendkívül látványos és hasznos, a toronyházak építésének összköltségét mindössze 5 százalékkal növelte.

Koppenhága lehet az első karbonsemleges főváros

Dániában több város és a főváros is az önkormányzatokkal együttműködve elkötelezetten dolgozik a fenntartható fejlődés megvalósításán. Koppenhága többek között célul tűzte ki, hogy a világ első szén-dioxid-semleges városa lesz 2025-re. Rengeteg pályázatot írnak ki évről évre, melyek a város megújuló energiaforrásra való átállását segítik.

 

Forrás: http://www.piacesprofit.hu