Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Franciaországban törvényt hoznak a tervezett elavulás ellen

  • 2014. november 04.
  • Csilla

Nagyon gyakori probléma, hogy a műszaki cikkek a garancia lejárta után rövid idővel romlanak el, ez ellen lépnének fel a törvény erejével.

A francia kormány új törvénnyel akadályozná meg a készülékek idő előtti meghibásodását. Amennyiben a jövőben bebizonyosodik, hogy egy adott termék korábban romlik el, mert eleve úgy tervezték, hogy lerövidítsék az élettartamát, úgy ez az új jogszabály alapján csalásnak minősül és a jövőben a gyártó cég képviselői akár két év börtönbüntetéssel és/vagy 300 000 eurós pénzbüntetéssel is sújthatóak.

A gyártók viszont tagadják, hogy rövid távra terveznének. A Miele állítása szerint 20, míg a Bosch és a Siemens 15 éves élettartamra tervezik a háztartási berendezéseiket. A fogyasztók pedig egyelőre ennek ellenkezőjét eddig nehezen tudták bizonyítani.

Christian Kreiß, az Aaleni Főiskola oktatója szerint a cégek számára egy terméknek annyi nyereséget kell termelnie, amennyit csak lehetséges. Amennyiben pl. egy nyomtató tovább működik a tervezettnél, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a vásárló csak hosszabb idő elteltével fog újra betérni az üzletbe. Stefan Schridde közgazdász, a berlini Műszaki és Gazdasági Főiskola oktatója régóta a hosszú távon működő eszközökért harcol. A fogyasztóvédő szerint Franciaország nem megy elég messzire. Álláspontja szerint az lenne az igazi előrelépés, ha betiltanák azokat a technikákat, amelyek lehetővé teszik a megrövidített élettartamú termékek piacra dobását.

A német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) tavaly augusztusban vizsgálatot indított, amelynek során fényt derítene arra, hogy az elmúlt évtizedekben miként változott az eszközök élettartama, s ebben mekkora szerepet játszott a gyártók döntése (például a szoftverfrissítés elmaradása), illetve a felhasználói szokások. A szerviztapasztalatokat is összegyűjtik annak érdekében, hogy ez ellenőrizhetőbb legyen. A vizsgálatok alapján az UBA olyan javaslatokat akar kidolgozni, amelyekkel biztosítható lenne a termékek hosszabb időtartamú használata.

Forrás: kornyezetvedelem.co.hu