Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Francia felmérés az égetés egészségügyi hatásairól

  • 2007. szeptember 11.
  • humusz
incin_busters_graphicFrancia civil szervezetek az újonnan épülõ hulladékégetõk építésének azonnali leállítását követelték, miután a nemzeti egészségügyi intézet kutatása összefüggést talált a rák és a hulladékégetõk között. A tanulmány magasabb rákos megbetegedést regisztrált azok körében akik a hulladékégetõk közelében éltek a 70-80-as években.

A francia kormányzat által finanszírozott kutatás a Franciaországban valaha készült legkiterjedtebb vizsgálat, amely ezt a kérdéskört vizsgálja. A tanulmány szerint a mellrák valószínûsége 4,8-ról 6,9%-rel nõtt, míg a májrákos megbetegedések aránya 6,8-ról 9,7%-re növekedett az égetõk közelében élõk körében. A tanulmány 16 égetõt vizsgált és azt állapította meg, hogy a rák kialakulása 5-10 évvel kitolódik, azaz aki a 80-as évektõl élt az égetõk környékén azoknál a 90-es években jelentkeztek a meg növekedett rákos megbetegedések.

A tanulmánnyal a legnagyobb francia lapok is foglalkoznak, hiszen annak aktualitása megkérdõjelezhetetlen. Az Európai Unió Környezetvédelmi Miniszterei december 18-án szavaznak a hulladékgazdálkodási keretirányelvrõl, amely eldönti, hogy Európában a jövõben a hulladékégetés hasznosításnak vagy ártalmatlanításnak minõsüljön-e. Azaz támogatott vagy nem támogatott kategóriába tartozzon. A döntés hosszú idõkre meghatározza a magyar hulladékgazdálkodást is, azaz hogy bizonyítottan káros égetõk épülnek-e vagy kiépül a hulladékhasznosító háttéripar és a megelõzésre, hasznosításra helyezõdik-e a hangsúly.

A Le Monde cikke franciául itt.

A Le Monde cikke magyarul itt.

A tanulmány összefoglalója francia nyelven letölthető itt.

A tanulmány összefoglalója magyar nyelven letölthető itt.