Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fontos e-hulladékos jogszabályváltozások

  • 2014. augusztus 12.
  • noripalko
Szerző: 
noripalko

Ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, és ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle - egyebek mellett ezt tartalmazza a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet.

Az említett jogszabály augusztus 9-én lép hatályba. Persze akad néhány kivétel, így például az üvegházhatású gázt tartalmazó hőcserélőt, a higanyt tartalmazó fénycsövet és a napelemet csak 2018 első napjától kell külön gyűjteni.

A rendelet a gyártó visszavételi kötelezettségéről szól, de beleérti a kereskedőket is. A gyártó nem teheti meg azt, hogy csak a saját gyártmányú eszközöket veszi vissza, a sajáttal azonos funkciójú, de más gyártmányú berendezéseket is köteles átvenni. Abban az esetben, ha Magyarországon nem lehet hasznosítani az elektromos, illetve elektronikus hulladékot, akkor az exportálható, ennek azonban feltételt szab a rendelet: a magyar jogszabályba foglalt feltételekkel azonos, vagy pedig attól jobb legyen a hasznosítás külföldön.

Minden új eszközre, illetve a csomagolására fel kell helyezni egy áthúzott kukát ábrázoló ábrát, amely arra utal, hogy az elhasználódott berendezést a háztartási hulladéktól elkülönítetten kell gyűjteni. A rendelet megemeli az ilyen jellegű hulladékok visszagyűjtési arányát, az értékesített termékhez képesti begyűjtési arányt. A gyártóknak, illetve kereskedőknek vagyoni biztosítékot kell letenniük a forgalmazott mennyiség arányában. Ennek célja az, hogy teljesítsék a visszagyűjtési kötelezettségüket. Amennyiben az illetékes hatóság ezt igazolja, a biztosíték felszabadul.

Forrás: greenfo.hu