Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fenntartó helyett a civilek takarították a Római-partot

  • 2017. július 03.
  • sklania

Tegnap délelőtt 60-70 ember gyűlt össze a Római-part központjában a természetes part fennmaradásáért dolgozó civil csoportok által meghirdetett SZEDD ÖSSZE magad! nevű rendezvényre, hogy összeszedje a szemetet maga után, mások után, legfőképpen pedig a part kezelője, a Fővárosi Önkományzat helyett.

A csoportok arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy sem a III. kerületi, sem a Fővárosi Önkormányzat nem jeleskedik a terület tisztántartásában, valamint arra, hogy a part rendezése és tisztasága a mobil árvízvédelmi fal építésétől független dolog. 

Az eseményre meghívást kaptak a Fővárosi Közgyűlés tagjai, a Főpolgármester és a kerület polgármestere, akiknek a támogatása annyiban merült ki, hogy a Főkert Nonprofit Zrt révén kesztyűket és zsákokat biztosítottak a szemétszedéshez. A Főkertnek köszönjük a segítséget!

A nagy csapat civil északi és déli irányba indulva a Római-part Nánási köz és Piroska utca közé eső, mintegy 2 km-es szakaszán gyűjtötte össze szelektíven a szemetet. Sokan, látván a szemétszedőket, menet közben kértek kesztyűt és zsákokat és kapcsolódtak be a munkába. Minden résztvevőnek köszönjük, hogy eljött és a vasárnap délelőttjét áldozta arra, hogy a Római-part tiszta legyen!-írták a szervezők.

 

forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2017/07/03/a-fenntarto-helyett-a-civilek-takarit...