Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felkérjük a világ vezetőit, hogy az új Fenntartható Fejlesztési Célok középpontjába az emberek és a bolygónk kerüljön!

  • 2014. szeptember 24.
  • Csilla

Idén szeptemberben kerül megrendezésre New York-ban a 69. ENSZ Közgyűlés, ahol a következő másfél évtizedre vonatkozó, a Milleniumi Fejlesztési Célokat felváltó új tervekről hoznak határozatot. Civil szervezetek és magánszemélyek egyaránt fel akarják hívni a döntéshozók figyelmét a mindmáig megoldatlan globális problámákra.

A Beyond2015 olyan nemzetközi civil kezdeményezés, amelynek számos hazai szervezet, többek között a Humusz is tagja. A kampány egyik legfőbb üzenete, hogy a kormányoknak és a döntéshozóknak figyelembe kell venniük a magánszemélyek és a civil szervezetek véleményét, és el kell fogadniuk részvételüket a Fenntartható Fejlesztési célok megalkotásában, végrehajtásában és ellenőrzésében.

A Milleniumi Fejlesztési Célok projekt 2015-ben zárul le, és a bolygó folyamatos változásait figyelmbe véve szükség van újabb célok megalkotására. A világban rengeteg a megoldatlan ügy: klímaváltozás, globális szegénység, egyenlőtlenségek és gazdasági válságok. Hosszú út vezet ahhoz, hogy igazságosabb és fenntarthatóbb világban éljünk, ahol minden ember és más élőlény is biztonságban élhet. Éppen ezért kérjük fel a New Yorkban összegyűlt döntéshozókat, hogy egy szebb jövő reményében a 2015. utáni Fenntartható Fejlesztési Célok projekt megalkotásakor vegyék számításba ezeket a sürgető problémákat.

Az #aimhigher2015 azt jelenti, hogy a világ vezetői is merjenek nagyot álmodni. Ma délután 3 órakor ülnek össze a döntéshozók, és ebben az időpontban jelenik meg a Beyond2015 üzenete világszerte  - a közösségi oldalakon - azoknál, akik csatlakoztak a kampányhoz. Még te is csatlakozhatsz ezen az oldalon, ha időben megkapod az üzenetünket! Itt olvashatsz néhányat azokról a témákról, amelyekre a kampány fel szeretné hívni a vezetők figyelmét.

fenntartható fejlődés és környezetvédelem

  • Teljeskörű és jelentőségteljes részvételi jog biztosítása mindenki számára.
  • A klímaváltozás mértékének csökkentése és a környezet általános védelme.
  • Az emberi jogok tiszteletben tartása és mindenkinek egyenlő jogok biztosítása.
  • Keressenek megoldást az országok közötti és azokon belüli egyenlőtlenségekre!
  • Biztosítsanak környezeti fenntarthatóságot, és tiszteljék Földünk véges nyersanyagforrásait!

Merjük hallatni a hangunkat, hiszen nekünk is jogunk van közös jövőnk megalkotásához!

#aimhigher2015