Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felfüggesztették a kétpói hulladéklerakó átadását

  • 2005. december 11.
  • humusz
lerako3.jpg Bizonytalanságot keltõ szakvéleményeket kapott a közelmúltban átadott kétpói hulladéklerakóról a Közép-Tisza vidéki zöld hatóság - mondta Szendrey Csaba, a szolnoki székhelyû regionális környezetvédelmi felügyelõség mûszaki igazgató-helyettese.
Hozzátette: emiatt a felügyelőség - a kérdéses pontok tisztázásig - az objektum használatba vételi engedélyének kiadásával kapcsolatos eljárás felfüggesztését kérte az illetékes szakhatóságtól, a kunszentmártoni polgármesteri hivatal építésügyi osztályától.

Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint a műszaki szakértői vélemények szerint a depóniát borító kavicságy csurgalékvíz-elvezető képessége nem felel meg az uniós előírásoknak.

Boldog István, a hulladéklerakónak közigazgatásilag helyet adó Kétpó polgármestere kedden azt mondta: az építkezés miatti kételyeik alapján a testület november 18-ai ülésén határozatban tiltotta meg, hogy oda bármit szállítsanak.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település határában található lerakót szeptember végén adták át, Persányi Miklós szakminiszter az átadási ünnepségen úgy fogalmazott, hogy megvalósításával a térségben végre "európai szintre" kerülhet a hulladékgazdálkodás.

A 46-os főút menti 65 hektáros területen elkészült tároló próbaüzeme után, 2006-tól 24 település 200 ezer lakosának háztartási és nem veszélyes jellegű ipari hulladékának befogadására hivatott.

A beruházás 6,3 millió euróba került, amihez az Európai Unió ISPA-forrásból 2,6 millió euró támogatást nyújtott. A központi költségvetés 3,3 millió eurót biztosított, míg a résztvevő önkormányzatok 376 ezer eurót adtak hozzá. A kivitelezési megbízást a portugál Mota and Companhia S.A. nyerte el pályázati úton.