Farsangi fogyasztás
A farsang az önfeledtség ünnepe: hogyan kerül a téma a tudatos vásárlóknak szóló magazinba? Mert a hajdan hetekig tartó mulatozás modern változatai – munkahelyi farsang, iskolai farsang, jelmezes házibulik – alkalmasak arra, hogy megfigyeljük a fogyasztói kultúra és a média hatását. Megszületett a „farsangi kínálat” fogalma, amely a vendéglők étlapján éppúgy tetten érhető, mint az utazási irodák hirdetéseiben – spanyol, velencei, Rio de Janeiro-i utak, vagy akár hazai, farsangi rendezvényekre szakosodott helyszínek reklámjaiban.
A színes életmód-magazinokban már az ünnep kezdetétől – a farsang hagyományosan vízkereszttől húshagyó keddig tart – sok hasznos tanácsot olvashatunk arról, milyen az idei farsangi smink-divat, melyek a legdivatosabb jelmezek, mit illik az asztalra tenni, ha magunk rendezünk odahaza álarcosbált. A gyerekesek – hát még a többgyerekesek – életét ilyenkor a jelmezvarrás, -beszerzés, az iskola farsangi büféjébe készítendő sütemény szép feladatai, költségei színesítik.
A jelmezek érdekessége, hogy – az evolúció törvényeinek engedelmeskedve – egyre inkább halnak ki a tradicionális álöltözetek: elvétve láthatunk királylányt, bohócot, tigrist, sőt űrhajósból is egyre kevesebb van. Két új típus hódít, és mindkettő szorosan kapcsolódik a vásárláshoz, a fogyasztáshoz: ezek pedig az úgynevezett márkajelmezek, valamint médiasztár-jelmezek. Az idei farsangon is sok kisgyerek öltözik gumimacinak és Darth Vadernek – vajon miért?
Arcaink és álarcaink megválasztása egyéniségünk, személyiségfejlődésünk függvénye is – egyben a kultúrtörténetről is árulkodik a jelmezválasztás divatja. Mágikus erővel ruházva fel a jelmezeket, valamelyest magunk is azzá akarunk válni, hacsak rövid időre is, mint amelyik figurának a ruháját magunkra öltjük. Mindeközben lehetőséget kapunk a maszktól, az álarctól önmagunk felszabadultabb megmutatására. Ahogy a kisfiúk apjuk kalapját, a kislányok anyjuk magassarkúját használják fel az azonosulásra, ugyanúgy az identifikáció egy bizonyos szintjéről dönt a farsangra készülődő gyerek is: chips legyen vagy született feleség?
Noha itt a reklám kerülése végett nem sorolhatjuk fel a legnépszerűbb jelmezötleteket, mégis meg kell jegyezni, hogy a chipsznek öltözött kicsi a jelmezét az adott márkanéven nevezi meg. Vagyis nem termékeknek öltöznek a gyerekek, hanem brandeknek, márkaneveknek. A gonddal összeállított öltözék ingyen reklámozza iskolai környezetben az adott terméket, szín- és formavilágában egyaránt, hiszen annál tökéletesebb a jelmez, minél hasonlatosabb az eredeti csomagoláshoz. Igen, ezek a jelmezek valójában a közösségi térbe kivetített csomagolások, ahol maga a teremben büszkén körbesétáló gyerek személye az üzenet: látod, ennyire felvállalom ezt a csokiszeletet!
Aki mégis hagyományos jelmezt választ, az egyre inkább ragaszkodik a készen kapható, valóban mutatós bolti álöltözékekhez. Az éjszakai jelmezvarrástól kimerült szülőket csak arra lehet biztatni, hogy gyermeke egyedi élménye felcserélhetetlen bármilyen gyönyörű, előregyártott jelmezzel – s ha elég kitartóak vagyunk, előbb-utóbb eljön az idő, amikor a kiskamasz maga készíti jelmezét.
A médiának, a kollektív tudatfölöttinek a szerepe és a hatása a böjt előtti (olaszul: carne-vale = hús, isten veled!, vagy a latinban: carne levamen = hústól való tartózkodás) vigalmi időszakban is tagadhatatlan. Míg hajdan ez a pár hét tél és tavasz szimbolikus küzdelméről szólt, ma Nizzából, Velencéből, Kölnből és Rio de Janeiróból közvetít a televízió: lássuk és jegyezzük meg jól, milyen az igazi farsangi mulatság! Ezek a gigantikus eseménysorozatok aztán inspiráló hatással vannak a kisebb helyi rendezvényekre is.
S hogy milyen szereplők leszünk, milyen jelmezbe bújunk, az az érvényes médiaikonok jelenlététől és eloszlásától függ. Gyermekkorom farsangjain a heavy metal zenekarok, James Onedin kapitány, Sandokan és Mon-Chi-Chi voltak a jelmezdivatok slágerei, gyermekeim óvodás- és kisiskoláskorában az ismert amerikai rajzfim-nagyhatalom figurái. Ma, a gyorsan változó médiatérből kiválasztott figurákat sokkal nehezebb azonosítani.
Ám tudni kell arról is, hogy – elsősorban az alternatív oktatási intézményekben – már hódít a tematikus farsang divatja: hol a „piac”, hol a „víz alatti világ”, hol a „vár” a hívó szó az egész iskola vagy az óvoda számára. A jelmezkészítés is improvizatív: a szülők csipkéket, gombokat, szövetdarabokat, szalagokat és egyéb jelmezkellékeket hordanak be az iskolába és az óvodába, ahol kosárban gyűlik a sok hozzávaló, és a farsang napján minden gyerek saját fantáziája segítségével válogat onnan, állítja össze jelmezét. Ami természetesen csak aznapra szól – ám miért is tartana tovább? Az álöltözék, legyen az dominó, busó vagy királyleány, csak rövid időre engedi a személyiségváltás izgalmait.