Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fáklyával az mobil adótornyok ellen

  • 2005. február 28.
  • humusz
Le a bázissal! - skandálta tegnap este az a mintegy ötven csillaghegyi gyerek és felnõtt, akik fáklyás felvonulással tiltakoztak a Fodros utcai Általános Iskolától néhány méterre, egy családi ház tetejére felszerelt Pannon GSM mobil-bázisállomás ellen. Harcukat tavaly április óta vívják a szolgáltatóval, melynek képviselõivel a múlt év decemberében lakossági fórumon találkoztak.

A protestálók csaknem ötszáz kisiskolás, óvodás, s legalább ugyanannyi felnőtt egészségének védelmében lépnek fel. Mivel sűrűn lakott területről van szó, szeretnék elérni a bázisállomás leszerelését. Azért is harcolnak, hogy az Országgyűlés, illetve a kormány jogszabály-módosításokkal rögzíti, hogy oktatási és egészségügyi intézmény 200 méteres körzetében ne lehessen sugárzó létesítményt telepíteni. A tiltakozók nem vitatják, hogy a Pannon GSM a törvények szerint járt el, csakhogy épp a jogszabályok változtatása lenne a megoldás nemcsak a csillaghegyiek, hanem mások hasonló ügyében is. A legnagyobb gond, hogy az érintett lakók véleményét sem a konkrét ügyben nem kérték ki, de általában sem szokták, vagy ami még rosszabb, bizonyos esetekben nem is kell kikérniük a mobiltorony-telepítőknek.

Hogy erre mennyire szükség lenne, az a tegnapi demonstráción kiderült. Közös fellépést sürgetnek Nagykanizsa érintettjei is, akik odaálltak a csillaghegyiek ügye mellé, de immár nemcsak Pető György óbudai alpolgármestertől és Borszéki Zoltán helyi jogi bizottsági elnöktől kapnak segítséget, hanem a kerület két parlamenti képviselőjétől, Orosz Sándortól és Donáth Lászlótól, akik szintén jelen voltak a tüntetésen. A mobiltársaság képviselője nem jelent meg, ezért a cégnek levélben juttatják el petíciójukat a tiltakozók. Burján Ferenc, az érintettek szószólója lapunknak elmondta, hadakozásuk hónapjai alatt megdöbbenéssel kellett értesülniük arról, hogy ha a torony alacsonyabb négy méternél az önkormányzatnak semmilyen beleszólása nincs egy ilyen bázisadó építési engedélyeztetésébe.

A mobilátjátszók telepítésében gyökeres változást hozhat a közigazgatási hatósági eljárásról szóló, idén novembertől hatályos törvény - hangsúlyozta kérdésünkre Pataky Károly igazságügyi környezetvédelmi szakértő. Új szemléletet honosít meg az úgynevezett ügyféli jogosultság megállapításában, azaz hogy kinek kell kikérni a véleményét a lakókörnyezetet érintő beavatkozások során. Szemben az eddigi gyakorlattal, nem csak a közvetlen szomszédságot kell alapul venni, hanem az adott létesítmény hatásterületén élők véleményét. Érintettnek azt kell tekintetni, akinek a beavatkozás sérti a jogát vagy a jogos érdekeit. Eltekintve a rádióhullámok estleges egészségügyi hatásaitól a jogos érdeke akkor is sérülhet, ha csökken a környék ingatlanainak értéke. Az igazságügyi szakértő úgy vélte, a négyméteres korlátozás valóban kibúvót jelenthet az érdekegyeztetés alól, ám a regulák összehangolását a jogalkotóknak kell elvégezniük.

Erre jó esélyt lát Orosz Sándor, mint a parlament környezetvédelmi bizottságának alelnöke, aki tegnap a helyszínen lapunknak is elmondta, a bizottság legkésőbb áprilisban foglalkozik a kérdéssel.

NOL