Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Építési törmelék feldolgozása

  • 2005. november 02.
  • humusz
epites.jpg "Évente mintegy 15 millió forintot takarít meg a kõszegi önkormányzat azzal, hogy hulladékudvarában feldolgozzák az építési törmeléket. Az 55 millió forintba került kõtörõ és osztályozó gép árát európai uniós pályázaton nyerték meg."

"Újdonságnak számít a hulladékgazdálkodásban, hogy az építőipari bontásból származó anyagokat is újra lehet hasznosítani - közölte érdeklődésünkre a kőszegi önkormányzat városgondnokságának vezetője. Kovács István elmondta: uniós pályázaton 225 millió forintot nyertek nemrégiben a városi hulladék mennyiségének csökkentésére. A pénzből a kistérség nyolc településének szelektív és a városi biohulladék gyűjtését is megoldják. Ebből a forrásból vásároltak még egy olyan berendezést is, amely összetöri, rostálja és újrafelhasználhatóvá teszi az építési hulladékot.

A csúcstechnológiájú, 12 tonnás mobil szerkezetet - amelyhez három tehergépkocsi és két rakodógép tartozik - már betelepítették az évi ötezer tonna hulladékot befogadó lerakóba. Munkába állításával újrafelhasználhatóvá tesznek évente 2-3 ezer tonna betont, vasbetont, téglát, aszfaltot, terméskövet. Mindezeket utak építéséhez használják fel."


Forrás: NOL