Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ellentétes a tavalyi év zöld megítélése

  • 2006. január 15.
  • humusz
A miniszter szerint sikeres évet zárt a környezetvédelem, az ellenzék szerint a zöld tárca 2005-ben folytatta a mélyrepülést.
Egyre nagyobb összegeket sikerül környezetvédelemre, természetvédelemre, vízügyi feladatokra fordítani, a múlt évben ez elérte a 170 milliárd forintot, az idén pedig 250 milliárd forint lesz - hangsúlyozta Persányi Miklós január 12-ei sajtótájékoztatóján.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter értékelése szerint jelentős sikereket értek el többek között a levegőtisztaság-védelemben és a hulladékgazdálkodásban. Valamennyi magyarországi erőmű, ipari üzem, fűtőmű teljesíti már az európai uniós normákat. A szelektív hulladékgyűjtés kezd gyakorlattá válni, erre már országszerte 4 ezer gyűjtőpont áll rendelkezésre 4 millió lakos részére - jegyezte meg a miniszter. Az ország európai uniós vállalásának megfelelően a csomagolási hulladékok 50 százaléka már hasznosul. Egyre több pénz jut a korszerű regionális hulladékkezelő rendszerek építésére. A 2004-es 17 milliárd forintot követően a múlt évben 44 milliárd forintot költhettek erre. A tervek szerint 2009-re az egész országban az európai uniós normák szerinti regionális hulladék gazdálkodási rendszerek kezelik majd a hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtés további eredményeivel együtt feladatot ad majd a biológiailag lebomló hulladékfajták egyre nagyobb arányú hasznosítása, valamint a veszélyes komponensek további kivonása a kommunális hulladékból.

A korábbi időszakból hátrahagyott szennyezések felszámolására az utóbbi években mintegy 200 helyszínen 23 milliárd forintot költöttek. Ez a program folytatódik, többek között a nagytétényi területen, a budafoki barlanglakásoknál, a mecseki uránbányánál és a balatonfűzfői gyártelepen. Végre elkezdődhetett az azbeszt szigetelés felszámolása három lakótelepen, így Győrben, Tatabányán és Budapesten a XXII. kerületben. Ezek egyötödét jelentik az ilyen szigeteléssel készített épületeknek. Tehát van még mit tenni ezen a területen is - mondta a miniszter.

A miniszter szerint jól halad az új Vásárhelyi-terv megvalósítása. A szerződéssel lekötött munkák aránya 30,4 milliárd forint értékű. A 22 árvíz- és természetvédelmet szolgáló fejlesztésből 9 már befejeződött, a továbbiaknál is elkészül még az idén a kivitelezés. Az idén további programokat indítanak. Így például Cigándon, a ricsei főcsatornánál és Tiszaroffon elkészülhet az alpári nyári gát és más munkálatok. Szólt arról is, hogy a közcsatornát használó lakások aránya már eléri a 65 százalékot, idén pedig 67 százalékra javul ez az arány. A biológiailag is tisztított szennyvizek aránya már 68 százalék, ezt az arányt az idén 70 százalékra kívánják javítani.

Az idén elkezdődhet az Észak-alföldön az ivóvízminőség javító program 5 milliárd forint értékben. Persányi Miklós elmondta, hogy megoldották a környezetügyi közigazgatás reformját, így hatékonyabban külön végzi feladatát a hatósági, illetve a vagyonkezelői intézményrendszer. Létrejött az ügyfélbarát integrált zöldhatóság. A szennyező fizet elv érvényesítése érdekében új környezetügyi gazdasági szabályozókat vezettek be. Ilyen például a környezetterhelési díj, a darabalapú termékdíj, az energiaadó, az üvegház-gázok kvótakereskedelme.
Kormányrendelet szól a betétdíj alkalmalzásáról, több terméknél előírták a visszavételi kötelezettséget. Egyes tevékenységeknél a környezeti károk felszámolásának finanszírozásához biztosítékadási és céltartalékképzési kötelezettséget vezettek be, az erre vonatkozó részletes szabályokat a most kidolgozás alatt lévő kormányrendelet jelöli ki.

A miniszter a természetvédelmi eredményekről többek között elmondta: kijelölték és kihirdették a Natura 2000 hálózatot, amely az ország területének 20,6 százalékán 1 millió 950 ezer hektáron jelent az Európai Unió irányelveinek megfelelő természeti védelmet. A nemzeti park-igazgatóságok vagyonkezelésében lévő védett természeti területek nagysága a néhány évvel ezelőtti 225 ezer hektár helyett már eléri a 300 ezer hektárt.
A miniszter az eredmények között szólt a 2004-ben létrehozott Natúrpark intézményéről. Ennek révén szerepet kap az öntevékeny természetvédelem. Önkormányzatok, civil szervezetek fognak össze országszerte a lakossággal a természeti értékek védelme, megőrzése, az ökoturizmus fejlesztése, a helyi nevezetességek, a népi kultúra érdekében. Az első ilyen címet a Vértesi Natúrpark kapta meg a múlt évben. De ezen kívül több más kezdeményezésről is beszámolhat - mondta a miniszter. Így például az Őrség, a Körösök és az Ipoly térségében.

 

**************************************************************************
Itt az ideje, hogy a környezetvédelem terén is változás történjen, az elmúlt négy évben ugyanis ballépések sorozatát produkálta az érzéketlen kormányzat - állapította meg Turi Kovács Béla, a Fidesz országgyűlési képviselője. A parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke úgy fogalmaz: "2006-tól azon kell dolgozunk, hogy a környezetvédelem eszközeivel is biztonságot, emberhez méltó életet garantáljunk Magyarországnak".
Turi Kovács Béla álláspontja szerint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány tavaly példátlanul alacsony költségvetési forrást fogadtatott el a környezetvédelem számára. A büdzséből jutó pénz nem egészen 70 milliárd forint, ami alig több mint az előző évi költségvetési forrás 50 százaléka. A környezetvédelemben érdekeltek belföldi pályázati lehetőségeit a szaktárcánál megszüntetik.
Emlékeztett arra, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány korábban úgy nyilatkozott, a legkiemelkedőbb vidékfejlesztési program a Vásárhelyi-terv megvalósítása. "2005-ben azonban egyetlen létesítmény sem készült el, sőt el sem kezdték a munkálatokat, ha csak a miniszter első kapavágásait nem tekintjük a kivitelezés részének". A környezetvédelmi bizottság elnöke szerint különösen fájdalmas, hogy a környezetvédelmi tárca - miközben önmagára hatalmas PR-összegeket fordít - a 2002. évi egymilliárd forint nagyságrendű, zöld szervezeteknek járó támogatási összeget 300 millióra csökkentette az elmúlt évek során.
Forrás: greenfo/MTI