Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre elkerülte a csődöt a hulladékkezelő

  • 2015. augusztus 25.
  • Csilla

Átmenetileg megmenekült a csődtől a 106 Pest és Nógrád megyei települést ellátó hulladékkezelő cég, a Zöld Híd Kft. A társaság szeptember elején kénytelen lett volna leállítani a szemétszállítási szolgáltatást, ha nem kapott volna részletfizetési kedvezményt az adóhatóságtól a mintegy 60 milliós forgalmiadó-tartozásának a megfizetésére. A cég pénzügyi helyzete azonban továbbra is ingatag.

Mégsem kell leállítania szeptember elejétől a hulladékelszállítási szolgáltatást a 106 Pest és Nógrád megyei települést ellátó Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek. A társaság ugyanis részletfizetési kedvezményt kapott a mintegy 60 millió forintot kitevő áfatartozásának megfizetésére a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet.

Ideiglenes a fellélegzés

A hulladékkezelő vállalkozás hat részletben fizetheti be elmaradását, s ennek eredményeként lehetősége nyílt a túlélésre. Az alapprobléma azonban továbbra is megmarad: a rezsicsökkentéssel visszavágott bevételek és a kivetett új adók – lerakói járulék, felügyeleti díj, útdíj, tranzakciós adó – által megnövekedett költségek miatt a cég bevételei csak napi szinten fedezik a kiadásait, és nem teszik lehetővé, hogy megfelelő tartalékokat képezzen. Emiatt a vállalkozás már középtávon sem életképes.

A vállalat a bevételi korlátok miatt kénytelen volt megszegni az Európai Unióval (EU) korábban kötött támogatási szerződést is, mert nem tudta félretenni a megállapodásban foglalt pénzügyi tartalékokat. Erről a társaság értesítette az EU-t, ám eddig nem érkezett válasz. Egyes szakértők szerint nem kizárt, hogy az unió a szerződésszegés miatt visszaköveteli majd a Zöld Hídnak nyújtott mintegy 7,5 milliárd forint támogatás egy részét, vagy az egész összeget. Ez kínosan érintheti a kormányt is, miután a támogatási programban a magyar állam tölti be a kezes funkcióját.

A rezsicsökkentés az oka

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke nemrég a Magyar Nemzet hasábjain felvetette, hogy a hulladék elszállítását végző társaságok esetében az lehetne az egyik előremutató intézkedés, ha a tevékenység általános forgalmi adóját – mint korábban a távhőszolgáltatásét – a jelenlegi 27-ről 5 százalékra csökkentené a kormány, s a felszabaduló 22 százalék a szemétszállító vállalatoknál maradna, és segítené azok talpon maradását. Javaslatát azonban figyelemre sem méltatta a kormányzat.

A Zöld Híd a nyár közepére került olyan nehéz pénzügyi helyzetbe, hogy úgy tűnt, szeptember elején le kell állítania a szemétszállítási szolgáltatást. Ez a lépés 285 ezer Pest és Nógrád megyei lakost érintett volna csaknem 110 településen. Az üzemeléshez havi 30-40 millió forint bevétele hiányzik a vállalatnak. A veszteség nem a cég hibás gazdálkodásából ered, hanem a kormányzat által kikényszerített tarifacsökkentésből, valamint az elmúlt időszakban kirótt többletközterhek bevezetéséből – ezt Gémesi György erősítette meg lapunknak néhány hete.

Válságba vitték a cégeket

Emlékezetes: az adóhivatal április elején már egyszer inkasszót alkalmazott a társaság számláján, mert az nem tudta kifizetni a tárolókban elhelyezett hulladék tonnája után járó 6 ezer forintos lerakási járulékot. A díjtétel összege idén januárban növekedett a korábbi duplájára, annak ellenére, hogy az országban működő hulladékkezelő cégek jelentős hányada a korábban kirótt kisebb lerakási díjat sem volt képes befizetni. A két és fél évvel ezelőtt bevezetett szemétszállításidíj-emelési stop ugyanis a legtöbb hulladékkezelő társaságot pénzügyi válságba sodorta.

 

Forrás: greenfo.hu