Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

ÚJ KIHÍVÁSOK, ALTERNATÍVÁK A FENNTARTHATÓSÁG ÚTJÁN - „LEGYEN SZÍVÜGYÜNK A FÖLD!”

  • 2014. február 19.
  • Ressinka Agnes

Szeretettel várják ünnepi rendezvényükre mindazokat, akik az elmúlt 15 év alatt segítették, támogatták az ÖKO Munkacsoport Alapítvány megalapítását, fenntartását és működését.

Várják mindazokat erre az ünnepi rendezvényre, akik bátorítottak őkeket a munkájukban, akik velük együtt dolgoztak, együttműködtek egy nagy közös cél érdekében, a környezeti nevelésben, a tudatformálásban és a környezetvédelem területén.

Időpont: 2014. február 28. péntek, 13 – 19 óráig. 

Helyszín: Energetikai Szakközépiskola nagy előadója, Paks Dózsa Gy. u. 95.

Program:

Megnyitó – köszöntő – 30’

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány  elmúlt  15 éve – „A természet tönkre tétele és a természet védelme a fejekben kezdődik” (Werner)20’

 Jolánkai Márton, egyetemi tanár, az MTA doktora, az MTA Talajtani, Vízgazdálkodási és Növénytermesztési Bizottság elnöke

Előadása: „Fenntarthatóság: realitások és kérdőjelek” – 30’

Dr. Vásárhelyi Tamás, muzeológus

Előadása: „A fenntarthatóságról - a Herman Ottó Emlékévben” – 20

Dr. Victor András, főiskolai tanár

Előadása: "Elégség  és mértékletesség" – 30’

Bán Anna, közgazdász

Előadása: A gazdaság és ökológia szimbiózisa – a "kék" gazdaság – 30’

 Dr. habil Kováts-Németh Mária CSc, m.prof. Selye János Egyetem Környezetpedagógia doktori program vezetője, Nyugat Magyarországi Egyetem

Előadása: A tudomány felelőssége – a gyakorlat feladatai – 30’

Szünet – frissítő, kávé, pogácsa

Haraszthy László, Pro Vértes Alapítvány  

Előadása: Natura 2000-s területek – 25’

Dr. Pálvölgyi Tamás, egyetemi docens, NAK Irányító Testületének tagja 

Előadása: Éghajlatváltozás és fenntarthatóság – a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia lehetőségei – 30’

„Szeresd, óvd és védd!” – oktatócsomagok átadása az oktatási intézmények képviselőinek – 15’

Bátor Gergő: Projektvezető Radioökológiai Tisztaságért Társadalmi Szervezet Előadása: Nukleáris energiatermelés a fenntarthatóság jegyében – 20’

Zárszó

(Az előadóterem nem túl fűtött, kérjük így készüljön)

 

Elérhetőség:

E-mail: [email protected]

Tel: 20 35 43 448

Részvételi szándékáról várják szíves visszajelzését a fenti elérhetőségek valamelyikén.

További információ: okoalapitvany.lapunk.hu