Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

KÖRNYZETÜNK JÖVŐJE – JÖVŐNK KÖRNYEZETE

  • 2014. június 04.
  • Ressinka Agnes

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. idén is meghirdette gyermek- és ifjúsági pályázatait, a már évek óta népszerű Gyermekrajz- és Szépírói pályázatot, „Környezetünk jövője – Jövőnk környezete” címmel. A pályázatok témája idén a jövő köztisztasága és hulladékgazdálkodása. A jelentkezők az FKF Zrt. tevékenységi köréhez kapcsolódva álmodhatják meg a jövő köztisztasági és hulladékgazdálkodási megoldásait.  A pályázatok mellett Társaságunk bemutatta edukációs programját is, amely számos új eszközzel (oktatófilmekkel, feladatgyűjteménnyel és mesefüzettel) nyújt segítséget a fővárosi pedagógusok számára szemléletformáló munkájukhoz.

A Szépírói pályázaton az írást kedvelő gyerekeknek biztosítunk lehetőséget tehetségük kibontakoztatására a számukra kedves műfajban. Az idei pályázaton az alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok vers, mese, novella, elbeszélő költemény, dalszöveg vagy képregény kategóriában mutathatják meg, hogyan képzelik el a jövő hulladékgazdálkodását, a jövő kukásautóit és környezetvédőit. A művek hossza maximum 10 000 karakter lehet (szóközökkel). A zsűri elnöke Csukás István Kossuth-díjas író.  A szépírói pályázat minden pályaműve belekerül egy gyűjteményes kiadványba, a gyermekrajz-pályázat nyertes alkotásainak illusztrációjával.


A Gyermekrajz-pályázaton az FKF Zrt. a kreatív és alkotni vágyó gyerekeknek ad teret, hogy megmutathassák, hogyan képzelik el ők a tiszta, környezettudatos világot a jövőben.  A pályázatra óvodás, alsó és felső tagozatos iskolások nevezhetnek rajz, festmény, montázs vagy képregény kategóriákban. A zsűri tagjai között foglal helyet Fábián Noémi képzőművész, a Moholy - Nagy Művészeti Egyetem és a Budai Rajziskola tanára. A három fődíjas rajza a kukásautók oldalára kerül óriás méretűre felnagyítva. A nyertes pályaműveket az év végi díjátadó ünnepségen állítjuk majd ki.


Minden díjazott oklevelet kap, ezen kívül ajándékcsomagban részesülnek a nyertesek és különdíjasok. A nyertes írásművek megjelennek az Interneten, az FKF Zrt. honlapján és közösségi oldalán is.


Társaságunk évek óta népszerű edukációs programja számos új eszközzel (oktatófilmekkel, feladatgyűjteménnyel és mesefüzettel) segíti a főváros pedagógusait szemléletformáló tevékenységük hatékonyabbá tételében. Célunk, hogy a ma gyermekei a jövő környezettudatos felnőtteivé váljanak.  A „Kincskeresés a hulladékhegyen” c. kisfilm a szelektív hulladékgyűjtésre és hulladékok körforgására hívja fel a figyelmet, „Az energia nyomában” c. film pedig a Fővárosi Hulladékhasznosító Művet mutatja be a kisgyermekek számára közérthető nyelven. Az óvodások és kisiskolások számára készült a „Királylány Manója” című mesefüzet, amely a szelektív hulladékgyűjtésre igyekszik rávezetni a gyermekeket. A feladatgyűjtemény segítségével pedig elsajátíthatják a környezettudatos hulladékkezelés alapjait. Minden oktatási segédanyag főszereplője Kuka Manó, az FKF Zrt. népszerű emblematikus figurája.


Fontosnak tartjuk, hogy pályázatainkkal hozzájáruljunk a tehetséges gyermekek, fiatalok képességeinek fejlesztéséhez, az edukációs tevékenységünk révén pedig a környezettudatos gondolkodásra neveljük a felnövekvő generációkat. Meghirdetett pályázatainak beküldési határideje: 2014. október 31. A díjátadó ünnepség 2014 decemberében kerül megrendezésre.