Egy csésze forró méltányosság

Fair trade?

Az utóbbi időben Magyarországon is egyre gyakrabban hallani a fair trade kifejezést. Nos, a magyar átlagpolgárnak ez vagy nem jelent semmit, vagy újhippik, térdzoknis biciklisták és hiperaktív civilek szórakozásának gondolja. Tévesen. Bár itthon egyelőre valóban nem nőtt még túl a mozgalom a civil szervezetek körein, külföldön sokkal nagyobb támogatottságot és gazdasági szerepet birtokol.

De mi a franc az a fair trade? – tehetjük fel a cikkindító újságírói közhelyet. A dolog méltányos kereskedelmet jelent, és a szabad versenyes kereskedelemmel szemben támaszt alternatívát, elsősorban a harmadik világbeli termelők javára. Ebben az országban persze nagyítóval kellene keresni, aki a segélyszervezeteken és „bogaras” civileken kívül kicsit is érdeklődik a nehéz sorsú kenyai kapások és a bolíviai kakaószüretelők életkörülményei iránt, a fair trade azonban a lokális, hazai kis-, ős-, bio- és egyéb termelőket és kereskedőket is támogatja, vagy legalábbis ajánlja a teszkók ellenében. Sőt, az egyébként "fair trade módon" termelt javakból is azokat támogatja, amiket itthon nem lehet megtermelni. Lapzártánkig viszont nem érkezett hír arról, hogy a fair trade támogatói és a magyar mezőgazdaság kicsike kenyerén és rövid szalonnáján siránkozók érdekei egymásra találtak volna.

A világ boldogabbik felén viszont komoly hagyományai vannak a mozgalomnak. A méltányos kereskedelem lényege tulajdonképpen az, hogy a kereskedelmi láncból kizárja azokat, akik a megvétel és eladás körüli machinációkkal maguknak fölözik le az áru értékének a javát, míg a termelőknek meglehetősen keveset juttatnak. Emellett a mozgalom arra is törekszik, hogy visszaszorítsa a korábban csak a kizsákmányolás címszó alatt futó nagytőkés gazemberkedéseket, például a gyerekek dolgoztatását.

A fair trade-saga

Az első érdekvédő szervezetek azok a XIX. század végi angol és olasz szövetkezetek voltak, amelyek a szabad verseny hőskorában egységes gazdasági láncok kialakításával igyekeztek védeni saját érdekeiket. A valódi fair trade azonban a második világháború után kapott lábra, a harmadik világ sorsa felé megnyilvánuló hirtelen empátia fellobbanásával. Egyházi szervezetek és az Oxfam nevű jótékonysági világszervezet is támogatták az ázsiai, afrikai, latin-amerikai termelőket, hogy terményeiket vagy kézműves termékeiket jobb esélyekkel tudják eladni, például azzal, hogy maguk dolgozzák fel, így sokkal több pénzt kaphatnak érte. Ennek érdekében különféle programok indultak. Végül a fair trade márkák megjelenésével a nyolcvanas évek második felére alakult ki a mai formájában a mozgalom. Az első fair trade márka, a Max Havelaar kávé Hollandiából származik.

Teaszedő - miatta fair

A fair trade a mai formájában már nem az a fajta jótékonykodás, mint a szerencsétlen gyerekek krikszkrakszaival díszített képeslapok árusítása, ki tudja hová eltűnő bevétellel. Fair trade kávét nem feltétlenül vehetünk olcsóbban, sőt lehet, hogy drágábban, mint a szabadpiaci lánc végén álló társát. Az árut általában kis- és középtermelők termelik. Nekik környezeti előírásoknak, például bio-termelési szabályoknak kell megfelelniük. Nem dolgoztathatnak bárkit bármennyit és bármennyiért, és tiszteletben kell tartaniuk az olyan általános kereskedelmi szabályokat, mint a partnerség, a jóhiszeműség vagy a magyar piacszerzési módszerek elutasítása.

A termelő egyedül, vagy szövetkezetbe tömörülve adja tovább az árut a forgalmazónak, aki szintén tartja magát a méltányossági elvekhez, például nem viszi a tőzsdére a terméket, vagy meghatározott százalékot előre kifizet a termelőnek, akinek így rossz termés esetén sem a bőrszandáljából kell levest főznie. A forgalmazó ezután jelentkezhet az 1997 óta működő Fairtrade Labelling Organisations Internationalhez (Fairtrade Márkaminősítő Nemzetközi Szervezet), akik ha elég fairnek találják, vállalják a termék terjesztését. A másik lehetőség a világbolt, ahol eladhatóak a fair trade logóval nem rendelkező, de ilyen módon bizniszelt javak, legfőképp a kávé, kakaó, banán, cukor vagy a kézművestermékek.

Mi a helyzet nálunk?

Amint arról már szó volt, itthon a fair trade elég kis méretű gyerekcipőben jár. A mi „fair trade-ünk”: a KGST felbomlása után 15 évnek kellett eltelnie, hogy tavaly áprilisban hozzánk is begyűrűzzön a kapitalizmus ezen ellenterméke. Magyarországon egyelőre csupán két pesti kávézó működik fair trade kávéval. Venni pedig egyes boltokban, illetve a Védegylet és hasonló környezetaktív, alter glob és glob-krit szervezetek találkozóin tudunk a méltányos kereskedelem által produkált termékekből. Azokból is egyelőre csak élelmiszereket.

A Kárpát-Pannon fair trade jövő még csak körvonalazódik. Alakulóban a Fair Világ Szövetség, A Védegylet, az Útilapu Hálózat, a PLANET Alapítvány,

a Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Zöld Fiatalok Egyesület, a Rügyecskék

Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány és a Zöld Híd Alapítvány részvételével. Ezek gyakorlatilag mind Budapest centrumú szervezetek, vidéken egyelőre csak Pécsen akadnak támogatói az ügynek. A legmagasabb rangú pártfogó Sólyom László köztársasági elnök mint Védegylet-tag, neki köszönhetően hamarosan a Sándor-palotában is fair kávét kortyolhatnak a világ vezető gazdasági hatalmainak idelátogató prominensei.

A Védegylet fair trade kávézója - Magyarországra is begyűrűzött (Fotó: Védegylet)

Sólyom Lászlón kívül hazánkban nem igen akad híres támogatója az efféle mozgalmaknak. Sajnos nálunk a celeb-jótékonykodás kevés kivételtől eltekintve kimerül a leukémiások megsegítésére kiadott agyrohasztó karácsonyi popsláger-válogatáscédékben, szigorúan a teszkó polcairól, míg külföldön a fair trade-nek is komoly támogató sztárjai akadnak. Aki ismeri a pályafutását, annak igazán nem meglepő, hogy Bono, a U2 ír rockegyüttes frontembere világmegváltó missziójának részeként a fair trade-et is pártfogolja. De Brad Pitt, Shakira, Colin „Mr. Darcy” Firth is a fairség támogatói, nem beszélve Chris Martin Coldplay-énekesről is, aki maga a fair trade hivatalos nagykövete.

Nem minden fenékig tej fair

A fair trade persze nem mindenkinek a szíve csücske. Nálunk nincs igazán ellentábora, de leginkább csak azért, mert még tábora sincs nagyon. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, a két legnagyobb fair trade-országban, illetve a többi nyugati országban azonban többen, több felől is támadják a méltányos kereskedelmet.

A liberális gazdaságpolitika hívei szerint „free trade is the real fair trade”, tehát a szabad kereskedelem az igazi méltányos kereskedelem. 2004 novemberében például Herbert Oberhaensli, a Nestlé óriáscég egyik vezetője fejtette ki a Wall Street Journal Europe hasábjain, hogy az igazi méltányos kereskedelem minél szabadabb és minél kevesebb korláttal rendelkezik. A cikk szerzője szerint az állami támogatások, például az EU mezőgazdasági dotációi is inkább a tőkeerősek malmára hajtják a vizet, éppen ezért a a protekcionizmus, a valaki javára kedvezés inkább akadályozza a boldogulást. A liberálisok azt is a fair trade szemére vetik, hogy ha kizárja a szabad verseny színtereit, például a tőzsdét, akkor mi alapján határozza meg a termékek árát, ami ugye sokszor a piaci ár felett van.

Starbucks kávézó - a kapitalizmus kiskapuja?

Ráadásul ami nagy biznisz, ott már valami gyanús, főleg a baloldaliaknak. A fair trade pedig egyre nagyobb biznisz. 2002 és 2003 között például a méltányos termékek forgalma 42,3%-os növekedést produkált világszerte, és olyan multicégek is beszálltak a forgalmazásba, mint az amerikai eredetű, világszerte elterjedt Starbucks kávézólánc vagy az angol Sainsbury's áruházlánc.

Egy, a Washington Postban megjelent cikk szerint az emberek szívesen vesznek drágábban fair trade terméket, csak mert azzal a szegényeket lehet támogatni. Ezt a lelkesedést viszont sokan, például a szabad kereskedelemben is érdekelt áruházláncok kihasználják, és maguk fölözik le ennek a hasznát.

Akárhogy is van, a Mariahilferstrassétól nyugatra a fair trade már nem csupán civil szervezetek szórakozása. Kérdés, hogy mennyire tud fairnek maradni, és az egyre nagyobb piaci bevételek nem halványítják-e el a karitatív célokat a pénz javára.

Minket ez a veszély egyelőre nem fenyeget.