Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ég a szemét!

  • 2005. december 11.
  • humusz

Öt négyzetméteren égett a szemét egy soproni társasházban, a lakók az utcán töltötték az éjszakát.
Harmincegy lakót menekítettek ki a tûzoltók szerda hajnalban egy soproni társasházból, amelynek pincéjében eddig ismeretlen okból tûz keletkezett - mondta a Gyõr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság illetékese.

A három emeletes épület lépcsőháza rövid idő alatt füsttel telítődött, emiatt tizenhárom lakót oxigén álarccal védtek mentés közben - közölte Schreindler Ágnes sajtóreferens. Hozzátette: személyi sérülés nem történt. A mentők a helyszínen vizsgálták a lakókat, akik közel másfél órán keresztül voltak kénytelenek a hajnali hidegben fagyoskodni, majd a lakások szellőztetése után visszamehettek otthonukba.

A pincében 4-5 négyzetméteren hulladék égett. A lángokat a tűzoltók eloltották. A tűz keletkezési okát vizsgálják - mondta a sajtóreferens.

2005. november 30.

forrás: MTI