Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drágán ég a kórházi hulladék

  • 2007. január 21.
  • humusz
Négy Maros megyei kórházból január elsejétõl Suceavára szállítják az addig helyben elégetett egészségügyi hulladékokat. A román környezetvédelmi ügynökség mindössze a marosvásárhelyi sürgõsségi kórháznak engedélyezte, hogy év végéig a saját krematóriumát használja.

„Az uniós követelmények nem teszik lehetővé, hogy továbbra is régi, elavult kórházi krematóriumokban égessék el az egészségügyi hulladékot. Valamennyi vidéki kórház eleget tett a felszólításunknak, a marosvásárhelyi nagykórház viszont egyéves haladékot kapott egy új krematórium építésére” – mondta a környezetvédelmi ügynökség vezetője a Krónikának.

Az európai szabványok életbe lépése és a környezetvédők döntése a két segesvári, valamint a szászrégeni, a marosludasi és a dicsőszentmártoni kórházat érinti.

Az új rendelkezés csaknem 100 ezer lejjel terheli a háromszáz ággyal rendelkező régeni kórház költségvetését – számította ki az egység igazgatója, Iuliu Moldovan. Hozzátette, amíg a kórház krematóriumában égették el a hulladékot, az egység szinte meg sem érezte az elenyésző anyagi kiadást. „Mi is valahova Moldvába küldjük a hulladékot, pedig egy korszerű, saját krematórium építése jó befektetés lett volna. Erre sajnos nem sikerült rábírnunk sem a megyei egészségügyi hatóságot, sem a minisztériumot, így viszont jelentős összeget fizetünk minden egyes kiló elszállított hulladékért” – magyarázta a dicsőszentmártoni kórház aligazgatója, Kakassy Sándor.

Az orvos tudomása szerint a dicsői magánrendelők nagy többsége egy nagyszebeni vállalkozóval kötött szerződést. A suceavai Mondeco cég égeti viszont a marosludasi és segesvári kórházak hulladékát is. A moldvai krematórium azon kevés romániai egységek egyike, melyek megfelelnek az uniós követelményeknek: a cég többek között hőszigetelt kukákat és hűtőkonténereket is biztosít ügyfeleinek.

Ezért az árak is magasak, egy kilogramm hulladék elszállításáért és elégetéséért 1 és 1,5 euró közötti összeget kérnek. De míg a vastag, fekete füstöt kibocsátó marosvásárhelyi krematórium kemencéit csupán 300 fokra lehet felhevíteni, addig a suceavai krematóriumban ezer fokon égetik el a hulladékot.

Arra a kérdésre, hogy miként oldják meg hosszú távon a marosvásárhelyi kórházakból összegyűlő hulladék égetésének gondját, egyelőre nem sikerült pontos választ kapnunk. Silviu Morariu, a közegészségügyi hatóság igazgatója arra számít, hogy a sürgősségi kórház felszámolja jelenlegi krematóriumát és újat épít. A kórház gazdasági igazgatója, Mircea Nistor viszont a Krónikának kifejtette, hogy az idei költségvetésben nem szerepel a krematórium építése.

„Nincs kizárva, de nem hinném, hogy 2007-ben sikerülne egy új, több millió euróba kerülő krematóriumot építeni. Jövőtől nem tehetünk egyebet, mi is szerződést kötünk egy hulladékszállító és égető céggel” – nyilatkozta Nistor. A kórház aligazgatójának, Szabó Bélának sincs tudomása új hulladékégető építéséről.

A vásárhelyi nagykórházban jelenleg naponta jelentős mennyiségű hulladékot égetnek el. A krematórium kemencéibe nemcsak használt fecskendők vagy kötszerek, hanem a műtétekből származó emberi szervek is kerülnek. Mircea Nistor elismerte, hogy a jelenlegi megoldás rég meghaladottnak és környezetszennyezőnek számít.

Szerinte semmi keresnivalója nem lenne a krematóriumnak a harminc évvel ezelőtt tervezett, de sok marosvásárhelyi által még mindig új kórházként emlegetett épületkolosszus belsejében. Ezért úgy véli, távlatilag új krematórium építésében kellene gondolkodniuk.

STOP