Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Depóniagázzal fűtik majd az új bécsi állatmenhelyet

  • 2014. november 05.
  • Csilla

A környezet- és állatvédelem párosításának tökéletes példája a TierQuarTier, az új bécsi állatmenhely, amelynek fűtését és melegvíz-ellátását a szomszédos szeméttelepen keletkező depóniagáz felhasználásával szeretnék megoldani, ezzel évente mintegy 35 ezer köbméter földgázt spórolva.

Teljesen függetlenedik a földgáztól Bécs új állatmenhelyének, a TierQuarTier-nak a melegvíz- és hőellátása, mivel a tervek szerint a szomszédos szeméttelepen keletkező depóniagázzal fűtik majd. A Deponie Rautenweg-en 2009 óta ugyan csak salak kerül ki a szemétégetőből, korábban azonban hagyományos szemétlerakóként működött, így a hulladék lebomlása során depóniagáz keletkezett. Ezt ugyan 1994 óta hasznosították villamosenergia-termelésre, a folyamat során keletkező hőt azonban eddig nem tudták felhasználni, mivel nem volt a közelben nagyobb fogyasztó. A TierQuarTier létrejöttével azonban ez a probléma is megoldódott. 
Európa legmodernebb állatvédelmi kompetenciaközpontja Bécs északi részén, a 22. kerületben épül. A 9.700 négyzetméteres területen mintegy 150 gazdátlan, kóbor vagy elkobzott kutya, 300 macska és többszáz kisállat korszerű elhelyezésére lesz lehetőség. A 2015 elejére elkészülő, 15 millió eurós beruházás már a finisben tart, októberben már elkezdődött a depóniagázt hasznosító fűtés- és a melegvíz-rendszer próbaüzeme is.
A szomszédos szemétlerakóból 900 méteres föld alatti vezetéken jut el a 90 fokos víz, amelyet a villamosenergia-termelés során keletkező hővel melegítenek fel.
A depóniagáz hasznosításával évente mintegy 140 ezer kilogrammnyi szén-dioxidtól kímélik meg a környezetet, ami hatvanöt, 15 ezer kilométert megtevő személyautó károsanyag-kibocsátásának felel meg.

írta: Bauer Krisztina

Forrás: greenfo.hu