Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csúcsfogyasztó magyarok

  • 2005. március 02.
  • humusz
A magyarok szidják a rendszert a leginkább, pesszimisták, és mégis õk számítanak az idén anyagi helyzetük leggyorsabb javulására, és õk akarnak a leginkább költekezni Európában.

A lakossági fogyasztás stagnálása vagy csökkenése várható Európa legnagyobb részében az idén, miközben az európai fogyasztó - az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan - leginkább bizonytalan, és aggódik a jövőjével kapcsolatban - derül ki a fogyasztási hitelekre specializált francia Cetelem-csoport Európai barométer névre hallgató legutóbbi felméréséből.

Az 1999 óta minden évben kiadott felmérés most tartalmazza először az unió négy újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országának (Csehországnak, Szlovákiának, Magyarországnak és Lengyelországnak) az adatait is, a korábban is stabilan ott szereplő hét nyugat-európai ország (Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Németország) és a szintén stabil partner Oroszország mellett. A tavaly készített felmérés során országonként 665 személyt kérdeztek meg reprezentatív minta alapján.

A vizsgált 12 országban a válaszadók 47 százaléka aggódott saját országának jövőjével kapcsolatban. Nyugat-Európa két legpesszimistábban jövőbe tekintő országa Olaszország és Portugália. A két ország tavalyi gazdasági teljesítménye gyenge, emellett Portugáliában emelkedik a munkanélküliség, Olaszországban pedig a legnagyobb vállalatok is komoly gondokkal küszködnek, miközben az ország korábban virágzó ruhaipara a nemzetközi konkurenciától szenved. Igazán optimistának csupán a briteket lehet nevezni. Nagy-Britanniában az amerikai mintára végigvezetett gazdasági stratégia csökkenő munkanélküliséget és az EU-átlagot meghaladó gazdasági növekedést és fogyasztásbővülést hozott, ami a fogyasztók általános hangulatán meg is látszott.

A magyarok - itthon biztosan híres - pesszimizmusa ismeretében nem meglepő, hogy Kelet-Európában mi tekintünk a jövőbe a legkevésbé pozitív várakozásokkal. Ennek azonban az az oka, hogy háborgunk: egész Európában nem találtak annyi, az ország jövőjén felháborodott embert, mint nálunk. Igaz, a magyarok optimizmusa - a konkrétumok terén - már átlagon felüli. A jövőbe vetett hit - a kedvező fogyasztási kilátásoknak köszönhetően - így a négy kelet-közép-európai országban általában nagyobb, mint a nyolcaknál.

A magyarok várják például a legnagyobb mértékű javulást az anyagi helyzetükben a tizenkét ország közül. Míg a portugálok és a növekvő munkanélküliséggel küzdő németek minden szinten az előző évinél rosszabb jövedelmi reményekkel vágnak neki 2005-nek, addig a magyarok az európai átlagot jócskán meghaladó növekedést várnak az általános pénzügyi helyzetük, a tartós fogyasztási cikkek beszerzése és az ingatlannal vagy autóval kapcsolatos jelentős beruházások esetében.

A vásárlásra szánt kiadásaikat - ez egyáltalán nem meglepő - a magyarok kívánják a legnagyobb mértékben növelni Európában: a válaszadók 53 százaléka cselekedne így. És persze mi vagyunk az a nemzet is, amely a legkevésbé növelné a megtakarításait - szoros összefüggésben a fogyasztási szándékokkal. Ugyanígy gondolkodnak a meglehetős problémákkal küszködő, a jövőt igencsak feketén látó olaszok: ők alig maradnak el fogyasztási szándékban tőlünk (52 százalékos értékkel), s ugyanúgy felednék a megtakarításokat, ahogyan a magyarok. Közben a többi ország lakói közül leginkább a recessziótól tartó németek fognák vissza a kiadásaikat, és lehetőleg minél többet takarítanának meg. Az angolok pedig - jó anyagi helyzetük és bizakodásuk okán - sokat takarítanának meg, és sokat is költenének. A tanulmány szerint a fogyasztás élénkülésére lehet számítani Oroszországban, Olaszországban, Spanyolországban és Magyarországon, míg csökkenő bővülésre Belgiumban, Szlovákiában, Portugáliában, Csehországban, Nagy-Britanniában és Németországban.

A vizsgált 12 ország szintjén a megtakarítás- és fogyasztásnövekedés eredője gyakorlatilag nulla. Az elemzés megemlíti, hogy 2005-ben a várhatóan magas olajár és az amerikai gazdaság növekedésének lassulása az európai gazdaság növekedését is lassíthatja, valamint a vállalatok nyereségük növelésének érdekében a háztartásoknak kifizetett bérek csökkenését okozhatják. Mindez az európai fogyasztás csekély növekedését eredményezi 2005-ben.

Infotechre költenek a legjobban a magyarok - a következő 12 hónapban a konkrét termékvásárlási szándékok területén az európai átlaghoz közelítünk a tervezett számítógép-vásárlások terén. Ezzel Kelet-Európában az első helyen állunk. Ugyanakkor az összes vizsgált országot "magasan alulmúljuk" a szabadidőre, utazásra, bútorra és szórakoztatóelektronikai cikkekre szánt kiadások terén.