Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csáky Pál: a párkányi hulladékfeldolgozót ellenző petíció célja, hogy a közérdek győzzön

  • 2018. szeptember 28.
  • Csilla

A párkányi ipari parkba tervezett, műanyag- és gumihasznosításra irányuló hulladékfeldolgozó üzem létesítésének ügyében csoportérdek kerül összeütközésbe a közérdekkel - jelentette ki az MTI-nek hétfőn Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője Brüsszelben, hozzátéve, hogy a petíciót benyújtók azért küzdenek, hogy a közérdek győzzön.

A képviselő az ügy Európai Parlament petíciós bizottsága előtti első, hétfői meghallgatása alkalmából azt mondta, az égető megvalósulása a szakértői anyagokat figyelembe véve súlyos környezeti kockázatokkal járna a Duna mindkét partján.

A petíció aláírói és benyújtói azt várják az európai intézményektől, hogy elérjék a szlovák kormánynál és a szlovák környezetvédelmi hivatalnál, hogy az Európai Bizottság véleményének nyilvánosságra hozataláig ne adják ki az építési engedélyt.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az EP szakbizottsága, valamint az Európai Bizottság szekértői is "a térségben kialakult kulturális érték rombolását eredményező" terv megvalósulása ellen foglalnak állást.

Lukovics Tamás, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) párkányi polgármesterjelöltje úgy fogalmazott: az ügy jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a párt koordinációjával mintegy 8 ezren írták alá a petíciót, melyet eljuttattak a szlovák szakminisztériumnak is.

Mint hangsúlyozta, a régió nem aknázta ki a természeti adottságaiból eredő lehetőségeit, amelyet egy környezetszennyező beruházás alapjaiban lehetetlenítene el, valamint ellentétes a város jövőképével.

Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés képviselője elmondta, a párkányi Szigeti Lászlóval, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) önkormányzati képviselőjével közösen beadott és a hétfői meghallgatáson bemutatott petíció szerint a hulladékfeldolgozó megvalósulása súlyos környezeti kockázatokkal jár, valamint az ott élők számára is egészségügyi kockázatot jelent.

A képviselő megengedhetetlennek tartotta, hogy a szlovák kormányzat és a város vezetése nem hallgatja meg a lakók és az ügybe az ellenzők oldalán belépő tizenegy társadalmi szervezet akaratát, valamint a környezetvédelmi szempontokat is félreteszik a megvalósulás érdekében. A környezetvédelmi szempontok mellett a beruházás vizuális környezetszennyezést is jelentene, nem beszélve arról, hogy a párkányi városvezetés által végzett hatástanulmányban nincs például a szaghatásra vonatkozó vizsgálati vélemény sem - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta továbbá, hogy a beruházás túl kevés ember számára biztosítana munkát egy olyan régióban, ahol nagy szükség lenne a munkahelyteremtésre. Megvalósulása esetén kútba esne Esztergom és Párkány turisztikára épülő jövőképe is - tette hozzá.

A képviselő szerint az Európai Parlament számára egyértelművé tették, hogy a Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem hatásvizsgálati dokumentációja technológiai szempontból ellentmondásos, a dokumentum valótlan állításokkal teli és erősen hiányos. Sem a technológia biztonsági kockázatok, sem pedig a környezetre gyakorolt valós hatások nem olvashatók ki belőle. A minimális műszaki leírás súlyos kémiai, technológiai ismerethiányról tanúskodik, a hatásvizsgálati dokumentum pedig nem foglalkozik érdemben az üzemi balesetek lehetséges környezeti hatásaival sem.

A hiányos leírás alapján is egyértelműen megállapítható, hogy a technológia ebben a formájában távolról sem felel meg a legjobb elérhető technika (Best Available Technique, BAT) európai uniós követelményeinek, megvalósítása súlyos környezeti és közegészségügyi kockázatot jelentene Párkány és Esztergom és környéke lakossága számára.

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője a meghallgatáson az EP Környezetvédelmi Bizottságának tajgaként hangsúlyozta, a beruházó mulasztást követett el, ugyanis nem tájékoztatta a Duna menti településeket a befektetés terveiről. Kiemelte, a tervezett beruházás az uralkodó széljárás miatt szennyezné a mind magyar, mind szlovák oldalon található Duna-parti városok levegőjét.

"Érthetetlen, hogyan engedélyezhető egy, a helyiekre és környezetre rendkívül veszélyes üzem létesítése, ami az ott élő mintegy 40 ezer lakos egészségének, valamint Szlovákia legjelentősebb borvidékének és a Duna-Ipoly Nemzeti Park épségének kockáztatásával jár" - fogalmazott.

Mint elmondta, egy írásbeli kérdésre adott uniós bizottsági válaszból egyértelműen kiderül, hogy az Európai Bizottság nem tartja súlyosnak a környéken élők egészségének veszélyeztetését.

"Elfogadhatatlannak tartom, hogy sem a helyiek tiltakozása, sem az üzem okozta durva egészségkárosító hatások nem érték el a bizottság ingerküszöbét" - tette hozzá a képviselő.

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága áprilisban fogadta be a Párkányba tervezett hulladékégető elleni beadványt és felkérte az Európai Bizottságot, hogy végezze el az ügy szempontjainak vizsgálatát.

 

Forrás: MTI