Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A budapestiek nem jeleskednek a szelektív hulladékgyűjtésben

  • 2018. április 09.
  • sklania

Budapesten a műanyag- és fémgyűjtő kukák tartalmának fele nem odavaló. A Fővárosi Közterület-fenntartó szerint az emberek sokszor hanyagságból vagy nemtörődömségből olyanokkal töltik meg a szemeteseket, amelyeket máshová kellene dobni. A cég munkatársa Horváth László az Euronews-nak azt mondta: a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége a sokszorosára nőhetne, ha a budapestiek odafigyelnének.

- A háztartásokban még mindig nagyon sok papírt kidobnak a kommunális hulladékba, ugyanúgy a fémdobozokat és a műanyag palackokat is. Tehát az a mennyiség, amely jelenleg a fővárosban összegyűjtésre kerül, mi úgy gondoljuk, hogy az lényegesen növelhető lenne – mondta Horváth László, a cég PR szakreferense.

 

2017-ben 49 ezer tonna szelektív szemét gyűlt össze Budapesten. Ez így is háromezerrel több mint egy évvel korábban, tehát a tendencia javuló, és ha lassan is, de nő a környezettudatos emberek száma. Ebben bízik Sipos Melinda is, aki megnyitotta az első csomagolásmentes boltot a fővárosban.

 

- Tulajdonképpen itt Budapesten egy hete nyitottunk meg, de azt látom, hogy nagyon sokan jönnek be hozzánk, akik már eddig is próbáltak volna így vásárolni, tehát saját tárolókkal, vászonzsákokkal érkeznek, ebből én arra következtetek, hogy igenis van erre igény – mondta a tulajdonos, aki először Piliscsabán nyitotta meg a csomagolásmentes boltját.

 

Aki nem ilyen felkészült, az vehet újrahasznosított csomagolást a megvásárolt termékekhez. A boltban megforduló vevők stábunknak azt mondták, többnyire piacokon tudnak csomagolás nélkül vásárolni, de ott nem jutnak hozzá mindenhez. A környezettudatos vásárlóknak pedig nemcsak az a fontos, hogy a termékek nincsenek bezacskózva, hanem az is, hogy mindenből annyit vesznek, amennyire valóban szükségük van, hogy tegyenek valamit az élelmiszerpazarlás ellen is.

 

 

forrás:

http://hu.euronews.com/2018/04/01/a-budapestiek-nem-jeleskednek-a-szelek...