Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapest Klub újabb érdekesnek ígérkező előadása

  • 2003. október 10.
  • humusz
A Budapest Klub előadója ezúttal Dr. Brunnhuber - német szociológus-közgazdász és pszichoterapeuta, a würtzburgi egyetem tanára, az EASA munkacsoportjának elnöke és szóvivõje.
Elõadásában interdiszciplináris szempontokat ötvözve a sürgetõ gondolatokkal ismertet meg bennünket, amelyeket a munkacsoportban 15 társával együtt éveken át folytatott kutatásaikról fogalmaztak meg az EASA jelentésben.
Klubtalálkozó a Sóterben október 10-én, pénteken, 16:30 órakor

A Budapest Klub II. félévi előadás sorozatának kezdő előadásának előadója Németországból érkezik.

Dr. Stefan Brunnhuber - "PÉNZ... ÉS ÉLETMINŐSÉGÜNK FENNTARTHATÓSÁGA" témájú beszámolója az EASA (Európai Tudományos és Művészeti Akadémia) hasonló című jelentéséről.

A Római Klub "A növekedés határai" c. jelentésében D. Meadows a pénzt még csupán a gazdasági folyamatok semleges közegének tekintette, amely nem gyakorol önálló hatást a gazdaság fejlődésére, eszerint a fizikai jellegű folyamatok (nyersanyag kitermelés és felhasználás) növekedésének határt kell szabnunk, a pénzügyi folyamatokat azonban nem szükséges korlátozni.

Nyersanyagok és energiahordozók belátható ideig még rendelkezésünkre állnak. Miért tapasztalható mégis, hogy a jelenlegi fejlődési folyamatok akár ökológiai, akár gazdasági, vagy szociológiai szempontokból tekintjük is azokat, de egyre kevésbé fenntarthatóak? Nos, mára a globális méretű, haszoncélú tőkeáramlatok önállósultak és kiszabadulni látszanak az emberi ellenőrzés alól. A mindenre rátelepedő haszonszerzési kényszer esztelen mértékűvé torzítja a termelési folyamatokat és fogyasztói szokásokat, elértékteleníti az emberi munkát és lealacsonyítja a kultúra nívóját, egyre mélyíti a magas és alacsony jövedelmű rétegek, a fejlett és fejlődő országok közötti szakadékot. Mindezek eredményeként az emberiség visszafordíthatatlanul tönkreteszi környezetét, tudatlanul ellehetetleníti életfeltételeit és önmagán túl kifosztja saját utódait is!

A globalizáció nem természeti eredetű törvényszerűség, hanem emberi, politikai döntések következménye. Pénzügyi rendszerünk ezért sürgős és tudatos változtatásra szorul, hogy a világméretű és egyre instabilabbá váló pénzpiacok rendkívül káros hatása ne ássa alá Földünk gazdasági fejlődésének fenntarthatóságát!

Szeretettel várunk Mindenkit erre az izgalmas, tudatosan vagy tudattalanul, de mindannyiunkat sorsszerűen érintő témára a Sóterbe!

Cím:
Új Sóter Klub (Budapest VI.,Dessewffy u. 53. - Jókai u. 11. sarok)

Belépő díja 700,-Ft, amely a rezsiköltségen kívül egy vegetárius meleg vacsorát is tartalmaz.

További információ: Kovács Zoltán
telefon: 06-20-973-5692