Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Brüsszelnek nem tetszik a magyar termékdíjtörvény

  • 2006. július 11.
  • humusz
Hivatalos figyelmeztetõ levelet küldött Budapestnek az Európai Bizottság,mert a környezetvédelmi termékdíjra vonatkozó törvény ellentétes aközösségi joggal. [mtv.hu, jogiforum.hu]

Az Európai Bizottság korábban eljárási hibák miatt vonatta vissza a magyar termékdíjtörvényt, most pedig a jogszabály több pontját is a közösségi alapelvekkel ellentétesnek találta.
A brüsszeli szervezet elsősorban az újratöltési kötelezettséget minősítette szabálytalannak. A szóban forgó rendelkezés a kereskedőknek megszabja, hogy mekkora mennyiségben kell tartaniuk visszaváltható palackba csomagolt italokat, a gyártók esetében pedig a forgalom alapján írja elő, milyen arányban kell többutas csomagolásba tölteniük a termékeiket.
A környezetvédelmi tárca a gyártók szerint nem a termékdíj-szabályozás szigorításával hibázott, hiszen annak alapelveivel és a környezetvédelemmel mindenki egyetért. A piaci szereplők inkább azt sérelmezték, hogy a szaktárca semmiféle szakmai együttműködésre nem volt hajlandó, mielőtt elfogadtatta a törvényt a Parlamentben.

 http://www.mtv.hu/cikk.php?id=130008

***

Brüsszeli eljárás Magyarország ellen a környezetvédelmi termékdíj miatt

A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény (2004. évi CIII. és 1995.
évi LVI., valamint 2005. évi CLXVII.) miatt a magyar kormánynak egyszer
már meggyűlt a baja az Európai Bizottsággal. A tavalyi jogsértési
eljáráskor az volt a probléma, hogy a kormány nem jelentette le
Brüsszelnek a törvény módosítását, pedig az ilyen, az államközi
kereskedelmet potenciálisan befolyásolható törvények esetén az kötelező.

A formai akadályokat leküzdve az Országgyűlés tavaly év végén újra
elfogadta a törvényt, de az Európai Bizottság ezúttal tartalmi kifogásokat
emelt. A Bizottság szerint a termékdíj-törvény diszkriminatív a más
EU-tagállamokból importált italokra nézve. A törvényt ezért vagy meg kell
semmisíteni vagy úgy kell módosítani, hogy ne rójon extra
kötelezettségeket vagy költségeket az importitalokra, mert az sérti a
tagállamok közti akadálytalan kereskedelem elvét.

A héten kiküldött hivatalos levélre a kormánynak két hónapon belül kell
válaszolnia. Ha a dolog nem rendeződik, a Bizottság megindítja az eljárás
második szakaszát, majd pedig beperelheti Magyarországot az Európai
Bíróságon. A levél elküldéséről az Italdoboz-gyártók Európai Szövetsége
jelentetett meg egy sajtóközleményt, azt a Bizottság hivatalosan egyelőre
nem erősítette meg.


Forrás: http://www.jogiforum.hu/hirek/14609