Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az üvegpart sötét titka

  • 2017. augusztus 02.
  • sklania

Létezik egy mesebeli partszakasz az Észak Kaliforniai Fort Bragg városában, az Üvegpart, amelyet megpillantva az ember úgy érzi, az Üveghegyen túli mesevilágba csöppent – a partot ugyanis milliónyi színes üveggolyó díszíti.

Mielőtt még mesterséges kialakításra, vagy földönkívüli tevékenységre gondolnánk, képzeljük csak el, hogy az emberi gyarlóság, hanyagság és a természet valami közöset alkot együtt. Így történhetett, hogy ez a csoda létrejött a Földön.

 

A XX. század elején még mit sem sejtett az ember a szelektív hulladékgyűjtés fogalmáról, így a legtöbben a környékbeliek közül – szinte mindenki – az óceán partján helyezték el háztartási hulladékukat, nem törődve ennek következményeivel. Az 1960-as évekre ez a környezet szennyezés olyan mértéket öltött, hogy a kaliforniai Fort Bragg város strandját le kellett zárni, mert veszélyessé vált az emberek egészségére.

Sajnos – vagy szerencsére – bármennyi energiát is próbáltak a helyiek belefektetni a part megtisztításába, a számtalan színes üvegtől nem tudták megtisztítani a kavicsos homokot. A víz viszont munkába állt: az óceán folyamatos sziklaszirtek közötti hullámzása és ütközése során a törmeléket gömbölyűre koptatta, a durva, szemcsés homok pedig fényesre polírozta, így jöttek létre az apró, színes gyöngyök szerte a parton.

Ironikus, hogy ma védett partként tartják nyilván az egykori illegális szeméttelepet, így például szigorúan tilos a gyönggyé vált üvegek gyűjtögetése. Ennek tényleges, fizikai megakadályozása azonban sajnos lehetetlen, pedig az Üvegpart teljes nagyságában tündököl. Egy-egy apró, színes “szemét-üveg” eltulajdonítása nem gazdagít.

 

forrás:

http://lemon.hu/2016/04/15/az-uvegpart-sotet-titka-igy-alakult-ki-ez-kap...