Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az űrbéli szemétszedés módjai

  • 2016. július 07.
  • PKata

urszemet3Bolygónk körül mostanra több mint hétezer tonna űrszemét kering, ami kezd egyre aggasztóbbá válni. A helyzet kezelésére a Surrey Space Centre javaslatát, a hétfőn kezdődött Royal Society nyári tudományos konferenciáján frissen bejelentett RemoveDERBIS projektje jelentheti a megoldást, amit jövő év elején kezdenek majd tesztelni – írja az itcafe.hu.

A kísérletek során három szemétszedési módszert próbálnak ki a tudósok: elsőként egy hatalmas hálót, amivel a változatos méretű tárgyakat képesek elkapni és begyűjteni, egy szigonypuskára hasonlító eljárást, illetve egy olyan fékezőernyőt, ami felületének köszönhetően a légtérbe érve saját magával együtt felgyújtja és elégeti a szemetet.

 

Első körben a RemoveDERBIS saját szemetet visz magával az űrbe, hogy miután elszórta, össze is szedje – tehát nem csökken majd a Föld körül keringő hulladék mennyisége, arra még egy kicsit várni kell.

 

Forrás: http://www.dontwasteit.hu