Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az óvodások is segíthetnek megóvni a Földünket

  • 2017. május 11.
  • sklania

2009-ben indult útjára az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyet Európa szerte, így Magyarországon is megrendeznek minden évben. Ennek keretében tavaly novemberben Vásárhelyen, a Szabadság téri Óvodában a versenykategóriában a ’Klímanócskák, hulladékcsökkentési akcióban’ oktatóprogramot mutattak be, amelynek know-how-ja most Európában első helyezett lett.


Mint arról 2015-ben írtunk klímareferens képzésen vehettek részt pedagógusok Hódmezővásárhelyen, akik a Nemzeti Klímaadaptációs Hálózat tagjaiként tehetnek sokat szűkebb-tágabb környezetükben a klímaváltozás hatásai ellen. Az izlandi, liechtensteini és norvég pályázati támogatással kialakított hálózat célja segítséget nyújtani az önkormányzatok, a járási és megyei hivatalok, valamint a különböző intézmények számára ahhoz, hogy a klímaváltozással kapcsolatos teendőket eredményesen integrálják a fejlesztési terveikbe. Bozókiné Szabó Ildikó, a Szabadság téri Óvoda vezetője is elvégezte a tanfolyamot, de időközben már az országos klímareferens hálózat oktatási és szemléletformáló tagozat vezetője lett.
 
Az általa kitalált és 2016 novemberében megvalósított Klímanócskák, hulladékcsökkentési akcióban elnevezésű oktató-nevelő programja (Erről cikkünk a lap alján!) képviselte Hódmezővásárhelyt az Európai Hulladékcsökkentési Hét versenyén.

Bozókiné Szabó Ildikó a Vásárhelyi Híreknek elmondta, maga a verseny lényege, hogy az egyhetes program bárhol, bármelyik országban átvehető és megvalósítható, és ezzel együtt - a helyi sajátosságokat beépítve - lokálpatrióta is legyen. A szavazás úgy történt, hogy a közzé tett fotókra kattintva lehetett a magyarul és angolul is olvasható projektek közül választani.
A versenyben a magyarországi jelöltek mellett többek között máltai, belga programok is részt vettek. A napokban megtartott eredményhirdetés alapján, a nemzetközi versenyen a Klímanócskák program első helyezést ért el. A díjat május 18-án Barcelonában adják át.
 
Mint mondta, nagy megtiszteltetés és öröm számára, hogy a közönségdíj Magyarországra, s azon belül Hódmezővásárhelyre került. Hozzátette: a megvalósításban nagy segítségére voltak a kolléganői: Agócs Kinga, Csorbáné Mónus Erika, Gógné Tari Rózsa, Koncz Zoltánné, Német Tiborné, Vass Katalin, a Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város Önkormányzata, a szülők, szakemberek.

 

forrás:

http://www.vasarhelyihirek.hu/az_ovodasok_is_segithetnek_megovni_a_foldu...