Az osztrákok fizetnek a magyar hulladékért

A Magyarországon begyűjtött, használt tejes- és gyümölcslés-dobozokat eleinte Németországba szállították újrahasznosításra. Jelenleg a keletkező mennyiség 80 százaléka már Ausztriába, a Mayr-Melnhof Karton frohnleiteni, Graz melletti gyárába kerül. Ez az üzem Európa egyik legnagyobb kartongyára, ahová Bulgáriából, Hollandiából, Szlovéniából és nemsokára már Lengyelországból is érkezik italoskarton-hulladék.

A másodnyersanyag - többek között a magyarországi is, amit az összepréselt dobozok magyar feliratairól, a Sió, Dini, Bakonytej elnevezésekről lehet felismerni - hatalmas, dróttal összekötözött bálákban kerül a gyárba. Mint a helyszínen kiderült, a hazai szállítmányok egyelőre kamionon érkeznek, a viszonylag csekély mennyiség mellett ennek leginkább a vasúti fuvarozók rugalmatlansága az oka. A bálákat a szétbontás után fertőtlenítik (gyakorlatilag pasztörizálják, amire a bomló élelmiszer-maradékok, illetve az "illat" nyomán időnként odatévedő rágcsálók miatt van szükség), majd egy hatalmas turmixgépbe öntik, ahol meleg, 60 fokos víz hozzáadásával ledarálják, és szétválasztják a kombinált csomagolóanyag különböző alkotóelemeit.

A csatlakozó gépsor egyik végén a papír alapanyag hosszú szálú, jó minőségű rostjai távoznak - egy ekkor még nem túl vonzó külsejű, szürke massza formájában -, a másikon pedig hatalmas kupac képződik a kupakokból, műanyag tetőkből és a papírról leválasztott műanyag és alumíniumfóliákból. A papírgyártáshoz nem használható, mintegy 15 tömegszázaléknyi hányad az energiaiparban hasznosul (elégetik, és a keletkező hő segítségével elektromos áramot termelnek - mint megtudtuk, már tervezik a papírgyár saját minierőművét, amellyel az üzem 2010-től energetikailag önellátóvá válik). A papírrostból hagyományos, barna vagy fehér karton készül. Az osztrák papírgyár kapacitásának csak a töredékét fedi le ez a "soknemzetiségű"hulladék, és még az erre specializálódott gyártósor étvágyát is csak részben tudják a kombikartonnal kielégíteni. Ez elsősorban a szelektív gyűjtés hatékonyságán múlik: Magyarországon évente mintegy 800 tonna italoskarton-hulladék kerül a szelektív gyűjtőrendszerbe, ami az összes képződő mennyiségnek (azaz mintegy 12 ezer tonnának) alig hét százaléka. A hazai lakosság 25 százalékának van lehetősége a lakóhelyén az italoskarton-dobozok szelektív gyűjtésére. Ausztriában ez az arány meghaladja a 90 százalékot, ám csupán az osztrákok egyharmada vesz részt a külön gyűjtésben - ott a 23 ezer tonnányi éves mennyiségnek nagyjából a harmada, 8000 tonnányi hasznosul.

Idehaza jövőre csaknem kétszeresére kell emelni a hasznosítási arányt, vagyis el kell érni a 12 százalékot. A siker a dolgok jelenlegi állása szerint nem a feldolgozáson fog múlni - az ugyanis megoldott -, hanem a begyűjtés hatékonyságán, itt még bőven lenne mit tanulni a nyugati szomszédoktól.

Az osztrák begyűjtési szisztéma eredményességének kulcsa az Ökobox. Az apró kartonboboz a kiürült, kimosott és laposra préselt italoskarton-dobozok gyűjtésére szolgál. De nemcsak a gyűjtésre, hanem a célba juttatásra is: a dobozt egyes területeken ingyen viszi el a posta, máshol elszállítják a háztartásokból – a lényeg, hogy a lakosság sehol sem fizet érte, a "visszaküldés" díjmentes. Vagyis a kiürült italoskarton-csomagolásokkal Ausztriában még a legközelebbi szelektív gyűjtőszigetig sem kell elsétálni, elég telepakolni egy Ökoboxot, és a csomag máris indul a papírgyárba. Idehaza viszont egyelőre a gyűjtőszigetes szelektálás a begyűjtés egyetlen módja, ráadásul az sem mindenhol: csak Budapesten és a nagyobb városokban működik.

forrás: www.hulladeksors.hu