Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés szolidáris Szentgotthárddal

  • 2007. március 27.
  • humusz
Állásfoglalást hagyott jóvá az Országgyûlés környezetvédelmi bizottsága a Szentgotthárd közelébe tervezett osztrák hulladékégetõ mûvel kapcsolatban.

 

A 16 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadott bizottsági állásfoglalásban a testület kifejezi szolidaritását Szentgotthárd város és térsége lakosságával, és felhívja a kormány figyelmét, hogy értékelje a határtérség környezeti helyzetét. Szükségesnek tartja, hogy a kormány kísérje figyelemmel a vízszennyezéseket és a határ mentén tervezett hulladékégető mű megvalósításának előkészítését.

Az állásfoglalás szerint a kormány kezdeményezzen tárgyalásokat az osztrák kormánnyal, valamint Burgenland tartomány vezetésével a hulladékégető mű országhatárokon túli környezeti hatásainak vizsgálatáról. A kormány folyamatosan, valamint az év végéig számoljon be a térség környezeti helyzetéről az országgyűlési szakbizottságnak.

A bizottság kezdeményezi, hogy a tavaszi ülésszak során együttes ülést tartsanak Ausztria, Szlovénia és Burgenland tartomány illetékes szakbizottságaival. A bizottság a témakörben országgyűlési határozattervezetről is szavazott, de ez nem kapta meg a szükséges többséget: a hét ellenzéki képviselő támogatta, a tíz kormánypárti képviselő viszont nemmel szavazott.

 

 

Forrás: FigyelőNet