Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

"Az enyém, ezt jobb, ha tudod!"

  • 2015. április 29.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail
Hatalmas üzlet a lomtalanítás, hiába büntethető akár két év börtönnel az, aki a szemétkupacokból kiválogatja azt, ami neki kell. A XIV. kerületben óriási a harc a szemétért, sokan a testi sértéstől sem riadnak vissza.

 

Lopás a turkálás

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény értelmében a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában, értéktől függetlenül a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. tulajdonába kerülnek. Ebből következik, hogy aki ezekből a dolgokból eltulajdonít, az lopást követ el. Az elkövető lopás vétsége miatt akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, ha a szabálysértési értékre elkövetett lopást üzletszerűen követik el, vagyis ha lopások által valaki „rendszeres haszonszerzésre törekszik”. A kisebb értékre (50 ezer és 500 ezer forint között) elkövetett lopás vétségnek számít, 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek.
Az ökölszabály felsőbbrendűsége

Egyszerre jelennek meg az első kitett fa- vagy fémhulladékok és az első utánfutók, rajta „Lomis” vagy „Foglalt” felirattal. „Évről-évre megindul a harc a szemétért, jönnek mindenhonnan, de az elv nagyon egyszerű: az győz, aki erősebb” – mondja egy ott lakó. És tényleg. „A szemétkupac mellett egyetlen szabály van, ha én valamit lefoglaltam, akkor az az enyém és senki nem jöhet ide” – ezt már egy lomizó mondja, aki Érdről jött Zuglóba a lomtalanítás idejére.

Ez a vezérelv mindent visz. Hogy mennyire, arról a Hír24 újságírója a saját szemével bizonyosodhatott meg az egyik éjjel. Egy hajléktalan egy takarót szeretett volna magával vinni egy Nagy Lajos király úti kupacból, amikor az ott őrködő odalépett és ütötte-rúgta a hajléktalant, azzal a felkiáltással, hogy márpedig ez az övé. Az eset után a hajléktalan csak annyit mondott, minden évben ez van, de ő nem képcsövet vagy vasat szeretett volna elvinni, csak egy takarót. „Ilyenkor hiába csábító a kitett lom, esélytelen, hogy elvigyünk bármit is a kitett szemétből” – összegezte.

 

„Az enyém, ezt jobb, ha tudod”

Meglepő volt a bunyózó lomis válasza. „Ez a kupac az enyém, ezt jobb, ha mindenki tudja” – mondta, majd hozzátette: „mindenképpen megvédem, hiszen ebből élünk, majd jön az utánfutó és elvisszük.” Amikor arról kérdezem, tudja-e, hogy a kitett lomok egy törvénymódosítás óta az FKF tulajdona, csak annyit mond: „ez az enyém.”

Azóta több hajléktalant is megkérdeztek a hír24 riporterei, ők hogyan élik meg a lomtalanítást. A válasz egybehangzóan az, jobb nem is a kupacok közelébe menni, semmit sem vihetnek el, csak elüldöznék vagy megvernék őket. „Érthetetlen, hiszen én tök mást vinnék el, neki biztosan nem kell egy szivacsdarab vagy egy lyukas lábas. Nekem meg nem kell a bőrfotel vagy a fémhulladék.”

 

Fokozott járőrszolgálat?

A közterület-felügyelet tájékoztatása szerint „a közterületek tisztán tartása, valamint a lakók nyugalmának, közbiztonság érzetük megtartása kiemelten fontos, ezért a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői lomtalanítás idején fokozott járőrszolgálatot folytatnak a szabálysértések, bűncselekmények megelőzése, megakadályozása érdekében.” Éppen ezért megkerestük a Rendészeti Igazgatóság sajtószolgálatát, tudnak-e ilyen esetekről, és ha igen, mit tesznek azért, hogy a jövőben mindez megszűnjön. Azonban ők válasz helyett a Zuglói Önkormányzat Rendészetéhez irányítottak.

„Rendészetünkhöz a megkeresésében szereplő eseménnyel kapcsolatban sem állampolgári bejelentés, sem másmilyen megkeresés nem érkezett. A Zuglói Önkormányzati Rendészet a kerületi Rendőrkapitánysággal együtt 24 órás közös járőrszolgálatot tart fent. A kiemelt időszakokban, így a lomtalanítás időszakában is fokozott jelenlétet biztosítanak azokon a területeken, ahol a lomtalanítás éppen folyik. Ilyen típusú eseményekkel ők sem találkoztak” – írták.

Ugyanezt a választ adta a zuglói polgármesteri kabinet sajtófőnöke is, hozzátéve, hogy az FKF ugyan egyeztet az önkormányzatokkal a lomtalanítások időpontjáról, de a kerületnek nincs erre ráhatása.

 „Több a közterületes, ez szemmel látható, de ettől függetlenül ilyenkor más az úr a kerületben” – összegezte egy megvert hajléktalan. Arra a kérdésre, hogy miért nem fordult a hatóságokhoz a verés után, nem válaszol, csak széttárja a karját.

forrás:m.hir24.hu