Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Álomotthon szemétből

  • 2016. május 24.
  • PKata

waste_brickHollandia második legnagyobb városában járunk, Rotterdamban. A 600 000 lakosú városban rengeteg magas építésű ház terül el, de még mindig találni üres helyeket az építkezéshez. Igazából, ez volt a szerencséje egy fiatal párnak. Nina és Ferry arra jutottak, hogy itt építik fel első közös álomotthonukat. És miből? Hát szemétből!

 

A StoneCycling egy olyan startup vállalkozás, ahol azzal kísérleteznek, hogy szemétből téglákat, WasteBasedBrick-et állítanak elő. Nina és Ferry négy szintes háza is ilyen téglákból épült. A fiatal pár augusztusban költözik be az új házukba.

Az összetevők között találunk kerámiát, üveget a szigetelésből és a tradicionális téglagyárakban keletkezett felesleges anyagokat. A szemetet 100 kilométeres körzetből szerzik be. A különböző összetételű téglákat laboratóriumi körülmények között tesztelik és ha megfelelnek a követelményeknek akkor elkezdik a gyártását. Néhány anyagot  mindenféleképpen kerülnek a téglák előállításakor: például pernyét, ami könnyen tartalmazhat nehézfémeket, vagy olyan szemetet ami cementet is tartamaz, mert az könnyen reakcióba lép más anyagokkal.

waste_bricks2

Hollandiában az épületeknek is útlevelet adnának, ami azt tartalmazná, hogy milyen anyagokból készült az épület. Így ha arra kerül a sor, hogy lebontsák, könnyebben tudják majd újrahasznosítani a keletkezett romokat.

 

Forrás: http://www.dontwasteit.hu

Kép forrása: http://www.stonecycling.com/wastebasedbrick/