Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állandó bűz és szemét borzolja a kedélyeket a lakótelepen

  • 2017. június 30.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Állandó bűzre és illegális szemétlerakókra panaszkodnak a Széchenyi városrészen található Malom út lakói. Elmondásuk szerint az illegális szemetelők által kedvelt területen ráadásul egyes környékbeli tanyatulajdonosok folyamatosan műanyagot vagy ­gumit égetnek.

– Reggel is, de főleg ­este érezzük a szagát. Nem tudjuk pontosan, honnan jön, valahonnan onnan, a tanya felől hozhatja a szél – mutatja erkélyéről az első emeleten lakó Rontó Györgyné. A Széchenyi városrészen található Malom út mellett közvetlenül egy nagyobb terület fekszik, tanyákkal. Ezek mögött már a Kaán Károly út van. Régen ezt a területet hívták Malomszögnek.
– Ráadásul nemcsak a füst nagy, de folyamatosan idehordják a háztartási hulladékot is – folytatja a lakó –, igaz, amit ide tesznek a konténerek mellé, azt a szolgáltató általában el is szállítja.

– Élnek olyanok a környéken, akik sok szemetet összegyűjtenek, és ebben sok műanyag is van. Ezt olyan napszakban gyújtják meg, hogy a hatóság ne tudjon fellépni. Már több éve fenn áll ez a probléma, például éjszaka ­arra ébred az ember, hogy füstben van az egész szoba – panaszolja egy másik lakó.
– Sajnos nekünk, itt élőknek megkeserítik az esti időszakot ezzel a füsttel, ami mérgező. Egyszerűen nem tudunk szellőztetni, ha pedig kiteregetünk, a ruhák bebüdösödnek, és kezdhetjük újra a mosást – teszi hozzá elkeseredetten.

Papp Lajos szerint a környékbeli tanyatulajdonosok felelősek az áldatlan állapotokért

– Jöjjön, megmutatom – invitál a szintén itt élő Papp Lajos. – Meg kell nézni, hogy néz ki ez az egész. Borzalmas! Az emeletről éppen rálátunk – mutatja a nem is olyan messze elterülő egyik tanyát. A leromlott állapotú épületek mellett magányos ló legel, rozsdás eszközökkel, felhalmozott régi tárgyakkal körülvéve.
– Ráadául tele van jószágokkal az egész, főleg tehénnel, de itt van lovarda is mellettünk. Ennek a csatornának a partjára például nemrég idehordtak egy csomó trágyát. Azt is lehet látni, amikor akkora tüzet raknak, hogy azon ökröt lehetne sütni. Hatalmas máglya­ szokott égni, messziről is látszik – meséli.

A lakók megelégelték az áldatlan állapotokat, és bejentést tettek az önkormányzatnál.
A bejelentés után a polgármesteri hivatal illetékesei bejárták a területet, ahol elszórtan, jellemzően önkormányzati ingatlanokon nagy mennyiségű, vegyes összetételű települési hulladékot találtak.

Ezek között volt építési-bontási és háztartási hulladék is. Habár a szemétégetés nyomai is egyértelműen látszódtak, mivel a a területen senki sem tartózkodott, és éppen nem gyújtogatott, így a tettest nem találták meg. Az önkormányzat elszállítattta a szemetet, mintegy negyven köbmétert – tájékoztatta honlapunkat a ­megyei kormányhivatal  szolnoki járási hivatala.

A környezetvédelmi és természetvédelmi főosztály munkatársai is helyszíni szemlét tartottak a ­Kaán Károly út melletti területen, ahol az elhagyott hulladékhalmokat és a hulladékégetés nyomait is megtalálták. A szemle időpontjában az önkormányzat megbízásából a hulladékok elszállítása folyamatban volt. Ezek alapján további intézkedést az ügy a főosztály részéről nem igényel – áll a közleményben.

A tulajdonosnak kell fizetni

A hatóságoknak azt már a helyszínen meg kell állapítaniuk, hogy milyen típusú hulladékról van szó, szükség esetén még mintát is vesznek a talajból, hogy a hulladék közvetlen veszélyt jelent-e a felszíni, felszín alatti vizekre vagy a földre.­ Az esetek kilencvenöt százalékában ismeretlen az elkövető, ilyenkor az ingatlant hely­rajzi szám szerint azonosítják be, és a tulajdonossal szemben járnak el. Az ország 3200 településén évente több tízezer az illegális hulladéklerakások száma, gyakorlatilag lehetetlen ellenük védekezni – írja a Szol­noki Járási Hivatal.

A hivatal azt tanácsolja a tulajdonosoknak, megelőzésképpen lehetőségük szerint kerítsék körbe saját ingatlanjukat, mert jellemzően ezeket az elhagyott területeket használják az illegális szeme­telők, az elszállítás pedig őket kötelezi, és elég költséges. Az illegális szemétrerakás enyhébb esetben szabálysértés, súlyos esetben bűncselekmény.

forrás: szoljon.hu