Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alkotmányellenes Balatonfenyves hulladékgazdálkodási rendelete

  • 2005. október 25.
  • humusz
cash.jpg Alkotmányellenes Balatonfenyves hulladékgazdálkodási rendelete, amely átalánydíj fizetésére kötelezi az üdülõtulajdonosokat is - mondta ki a Balaton-parti település ellen a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal által indított próbaperben az Alkotmánybíróság (AB)." A  Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal összesen 37 balatoni önkormányzat esetében talált hasonlóan törvénysértõ rendeletet, ezek közül 6 önkormányzat kitartott álláspontja mellett...
"Tiszteletben tartjuk az Alkotmánybíróság határozatát, a képviselő-testületet csütörtökön tájékoztatom a döntésről" - közölte az MTI-vel kedden Balatonfenyves polgármestere. Lombár Gábor hozzátette: januártól amúgy is változattak volna a rendeleten. Azt tervezik, hogy bevezetik a teljesítményarányos díjfizetést, ezzel azonban minden bizonnyal nőni fog a szemétszállításért fizetendő összeg.

A jelenleg érvényben lévő rendelet értelmében a szemétszállítás díját átalányban határozták meg a valamivel több mint kétezer állandó lakosra és a hozzávetőleg nyolcezer üdülőtulajdonra egyaránt.

Elmondta, azért alkalmazták ezt a megoldást, mert speciális esetben erre lehetőséget ad a törvény, s ők úgy értelmezték, azzal, hogy az üdülőtulajdonosok száma többszörösen meghaladja az állandó lakosokét, megvalósul a sajátos eset ténye, s a szolgáltatást is így tudták legjobban az elvárásokhoz igazítani.

Lombár Gábor megjegyezte: ezek után kíváncsian várja, miként alakul a vízdíj. Tudomása szerint a szolgáltató most készül áttérni egy olyan rendszerre, mint amit az önkormányzatuk a szemétszállításnál alkalmazott, s amelyet az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondott ki.

A Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal összesen 37 tóparti önkormányzat esetében minősítette törvénysértőnek azt a rendeletet, amely szerint az üdülőtulajdonosokat akkor is kötelezik átalánydíj jellegű szemétszállítási díj megfizetésére, amikor nem veszik igénybe a szolgáltatást.

A hivatal észrevételére 31 település változtatott a rendeletén, hat önkormányzat, köztük Balatonfenyves azonban kitartott álláspontja mellett. Ezt követően indított próbapert a közigazgatási hivatal."

Forrás: MTI