Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adj teret 2014 › ADJ TERET A TEHETSÉGNEK!

  • 2014. szeptember 29.
  • Ressinka Agnes

A Kölöknet.hu internetes portál és az MVM Zrt. mint kiemelt támogató 2014-ben már negyedik alkalommal hirdeti meg e pályázatot a magyarországi zeneiskolák tanulói számára.

Pályázat célja:

Az „Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet–koncertek az MVM együttműködésével” program a klasszikus zeneoktatás iránti érdeklődés, valamint a zeneszeretet erősítését tűzte ki célul azáltal, hogy a magyar zeneiskolák, művészeti intézmények vagy műhelyek tehetségeinek fellépési lehetőséget nyújt az IBS OC színpadán három, a számukra rendezett önálló koncerten.

A zeneiskolák vezetése által pályázat útján jelölt tehetségek közül a szakmai zsűri 21 növendéket vagy kamaracsoportot választ ki, ők lesznek azok, akik a három koncert egyikén bemutatkozhatnak. Két koncertet a klasszikus zenének, egyet pedig a jazznek szentelünk.

Pályázók köre:
 Az „Adj teret a tehetségnek! – Kölöknet koncertek az MVM együttműködésével” program pályázatának keretében a magyarországi zeneiskolák vezetői a 2014. szeptember 12. - október 13. közötti időszakban juttathatják el jelöltjeik pályázati anyagát – egyéni és legfeljebb 5 fős csoportos produkciókat várunk, iskolánként legfeljebb hármat – a [email protected] e-mail címre, a felső korhatár 18 év. Idén nemcsak klasszikus zenei produkciókkal, de jazz darabokkal is pályázhatnak az ifjú tehetségek.


Pályázat részletei:

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:

  • a pályázó növendék vagy csoport rövid, 20–25 soros bemutatása (életkor, hangszer, zenei tapasztalatok, zenetanár, fotó, elérhetőségek);
  • a pályázó versenyeken elért eredményeinek felsorolása;
  • a pályázó zenei tudását bemutató hang- vagy videofelvétel (a pályázati e-mail csatolmányaként),
  • egy beleegyező nyilatkozatot, amellyel a pályázó hozzájárul a pályázati videója, a fotója és a – személyi adatok nélküli– bemutatkozása megosztásához.

A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A pályázati anyagot a Batta András vezette szakmai zsűri bírálja el. A zsűri tagjai lesznek többek között még Lukácsházi Győző, a Szegedi Szimfonikusok igazgatója és Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének docense.

A kiválasztott növendékeket és az intézményt levélben értesítjük, ezt követően a Kölöknet.hu oldalon, valamint a pályázat Facebook-oldalán is megjelenítjük a fellépők névsorát.

A koncertek ingyenesek!

Mindhárom koncerten lehetőségük lesz a nézőknek arra, hogy az általuk legjobbnak ítélt produkcióra szavazhassanak, ők értékes közönségdíjban részesülnek majd!

Információ: a pályázattal kapcsolatos kérdésekkel a Kölöknet szerkesztőségében, a [email protected] email címen vagy az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Módra Ildikó
Telefon: +36-30/ 941-2472

Szilágyi Diána
Telefon: +36-30/ 894-2901

Garai Barbara
Telefon: +36-30/ 562-4843

 

Forrás: palyaztmenedzser.hu