Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

5 éves a szelektív hulladékgyűjtő rendszer

  • 2007. július 03.
  • humusz
Magyarországon az elmúlt öt évben alakult több, mint húsz koordináló szervezet tevékenységének nyomán évrõl-évre emelkedik a csomagolási, elektronikai és gumihulladék, illetve a használt elemek és akkumulátorok visszagyûjtésének és hasznosításának aránya. A greenfo.hu cikkéhez a HuMuSz is hozzászólt.

 
 

Konferencia a Novotelben„Öt éves a kezelést koordináló szervezeti modell” címmel tartott szakmai konferenciát július 3-án a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége Környezetvédelmi Bizottsága Budapesten, a Novotel szálló konferenciatermében. A konferencia nyitásaként Dióssy László környezetgazdálkodási szakállamtitkár (KvVM) bemutatta a gyártói felelősség elvére épülő koordináló szervezetek szerepét az országos hulladékgazdálkodásban, kiemelte az általuk elért eredmények jelentőségét.

Az elmúlt évek bebizonyították a rendszer életképességét, létjogosultságát: a jelenleg működő mintegy húsz szervezet jelentős szerepet vállalt abban, hogy Magyarország az elmúlt négy évben teljesíteni tudta az Unió által meghatározott hasznosítási kötelezettségeket. A 2002 óta folyamatosan alakuló koordináló szervezetek aktív munkájának köszönhetően létrejöttek azok a kezelési rendszerek, amelyek szervezett módon gondoskodnak a keletkező hulladék hasznosításáról, veszélyességének csökkentéséről, illetve környezetkímélő ártalmatlanításáról.

A rendszer működési mechanizmusának felépítésén túl mára minden anyagtípus áramlása naprakészen, a hatóságok számára világosan követhető, a résztvevő hulladékbegyűjtők, hasznosítók pedig kiszámítható, anyagi biztonságot nyújtó szakmai, gazdasági környezetben végezhetik feladatukat.

A konferencián nem csak koordináló szervezetek, hanem a begyűjtéssel foglalkozó vállalatok és települési közszolgáltatók, valamint a hulladékhasznosítók is képviseltették magukat. A rendezvényen az előadók sorra vették az egyes hulladékfajták begyűjtésének és újrahasznosításának eredményeit, a tervezett törvényi szabályozás alapján értékelték feladataikat, működési lehetőségeiket a jövőre nézve.

Szelektív hulladékgyűjtő szigetWiedner Rudolf, a Zalai HUKE ügyvezetője elmondta, hogy míg 2002-ben 400 szelektív gyűjtősziget volt Magyarországon, jelenleg mintegy 5000-re tehető a számuk. A házhoz menő gyűjtés volumene pedig két millió zsákra növekedett. Véleménye szerint „a betétdíj rendszerének bevezetése a meglévő rendszer végét jelentené. A megmaradt csomagolóanyagok gyűjtése (pl.: fólia, flakon, tetrapack stb.) gazdaságtalanná válna, a jelenlegi rendszer kiépítésére befektetett sok millió forint kárba veszne. Kihasználatlanná válnának a szelektív gyűjtőszigetek, gyűjtőkocsik és válogató üzemek.

Az elmúlt 5 év eredményei

Akkumulátorok és elemek

Az akkumulátor és elem begyűjtését egy 2005-ös kormányrendelt szabályozza, mely szerint a végfelhasználóktól vissza kell venni az elhasználódott hulladék áramforrásokat azok eredetétől függetlenül. Az Európai Unióban évente 800 ezer tonna savas akkumulátor és 160.000 tonna elem és hordozható akkumulátor kerül forgalomba, melynek visszagyűjtési aránya tagállamoktól függően 65-100 százalék, illetve 7-60 százalék. Magyarországon 2006-ra a savas ólomakkumulátorok begyűjtési aránya meghaladta a 100 százalékot, az elemek és a hordozható áramforrások esetében pedig elérte a direktívában meghatározott szintet, a koordináló szervezetek által kiépített begyűjtési pontok száma megközelíti a 10 ezret.


Gumihulladék

Míg 2002-ben mintegy 18 ezer tonna gumihulladék került hasznosításra, 2006-ban a begyűjtött mennyiség meghaladta a 38 ezer tonnát, az anyagában történő hasznosítás aránya pedig 2003 óta csaknem megháromszorozódott.


Csomagolási hulladék

Csomagolási hulladékból hazánkban az elmúlt négy évben összesen több mint 1,2 millió tonnát hasznosítottak. 2006-ban a koordináló szervezetek 445 ezer tonna csomagolásból származó hulladékot gyűjtöttek vissza, amelyből 9,5 százalékot tett ki a lakossági szelektív hulladékgyűjtésből származó mennyiség. A szakemberek szerint ez az arány 2012-re akár több mint háromszorosára is növekedhet. Mára a koordináló szervezetek rendszerében körülbelül 5,5 millió lakosnak van lehetőség szelektíven gyűjteni.


Elektronikai és elektromos hulladék

Az elektronikai és elektromos hulladék hasznosítását koordináló hat szervezet már 2005-bn teljesítette, sőt túlszárnyalta a jogszabály által előírt visszavételi célkitűzést, hiszen a keletkező 115 ezer tonna e-hulladékból mintegy 16,5 ezer tonnát gyűjtöttek vissza. 2008 végére az e-hulladékok visszagyűjtése területén el kell érni a 4 kg/lakos/év mutatót.


Tetszik-e a rendszer?

Galli Miklós, az MGYOSZ alelnöke összegzésében elmondta, hogy a koordináló szervezetek olyan európai színvonalú, magas elvárásoknak megfelelő rendszert alakítottak ki a hulladékgazdálkodás területén, amely minden érintett szereplőnek – legyen szó hatóságról, kötelezett kibocsátóról, begyűjtőről, hasznosítóról vagy települési önkormányzatról – stabil, átlátható és gazdaságilag kiszámítható környezetet biztosít. A koordináló szervezeti modell, amely a konszenzuson alapuló együttműködésre épül, Európa számos országa után Magyarországon is bizonyította létjogosultságát. A szereplőknek a rendszer működtetésében való érdekeltségén keresztül kielégíti a fenntarthatóság szempontjait is, hiszen ha mindenki érdekelt egy rendszer működtetésében, akkor az hosszú távon fenntartható. A jelenlegi egyeztetések során a rendszer átvilágítása és korszerűsítése van folyamatban. „Vizsgáljuk, hogy hogyan lehet bizonyos betétdíjas megoldásokkal kiegészíteni, anélkül, hogy a modell jelenlegi értékeit veszélyeztetnénk. Szeretnénk kiküszöbölni a kereskedelmi csomagolások szabályozásánál keletkezett problémákat.” – zárta a konferenciát az alelnök.

Szilágyi László, a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) elnöke a Greenfo kérdésére elmondta, hogy a szervezet a konferencián elhangzott előadásokhoz képest árnyaltabban látja hulladékgazdálkodás helyzetét. „A rendszer több eleme – például a gumi és az akkumulátorok visszagyűjtése - valóban hatékonynak tűnik. Viszont a mostani rendszert alulfinanszírozottnak látjuk; sok anomáliát tapasztalunk a piacon” – mondta a zöld szervezet elnöke. „Az önkormányzatok nincsenek a pénzüknél, sokkal többe kerül a szelektív hulladékgyűjtés, mint amennyit az Ökopannon finanszíroz, és ebből komoly viták vannak a háttérben. Jelenleg a csomagolási hulladék lakossági visszagyűjtésének aránya 10%, ami elég harmatos. A házhoz menő gyűjtéssel 50-55%-os hatékonyságot lehet elérni, míg a kötelező betétdíj rendszerrel (ahol az eldobó csomagolásokra vetnek ki betétdíjat, és az emberek visszaviszik a boltba a csomagolást) 85-95%-os hatékonyságot is. Mi tehát a betétdíj bevezetését támogatnánk. Bár a konferencián végig hasznosításról beszéltek, ezek a számok csak a szelektív gyűjtésről beszélnek, a hasznosításról keveset. A hasznosító kapacitás nem épült ki. Ha megvalósulna a betétdíjas rendszer, a begyűjtés legköltségesebb részét elvégeznék a fogyasztók, és az Öko-Pannon valóban hasznosításra tudná költeni az így felszabaduló pénzt. A begyűjtés jelenlegi formája egyáltalán nem hatékony. További probléma, hogy a termékdíjas, licenszdíjas rendszer bevezetése óta a csomagolások újrahasználata szinte megszűnt. Egyedül a sör esetében működnek még a hagyományos újratöltési rendszerek, ahol 60% az újratöltés aránya. Ez a tendencia ellentétes az Unióban zajló folyamatokkal.”

Forrás: