Pedagógusok

Vonattal a Természetbe!

Azzal a felhívással fordulunk az ország alap - és középfokú oktatási intézményeinek tanáraihoz és diákjaihoz, hogy lehetõségük szerint 1996. április 1-tõl 1996. június 15-ig terjedõ idõszakban szervezzenek VASÚTON tanulmányi kirándulást, természetjárást. Akciónkkal arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kormányzat és a társadalom jelentékeny része által elhanyagolt vasúti mellékvonalaknak fontos közösségi, idegenforgalmi és környezetvédelmi szerepük van. Akciónkat ezért meghatározott vasútvonalakra hirdetjük meg. Ezek a vasútvonalak szép természeti területeket érintõ mellékvonalak és keskenynyomközû vasútvonalak.

Hulladékfelmérés a Gödöllõi Agrártudományi Egyetemen

Magyarországon több városban probálkoztak a szelektív hulladékgyûjtéssel vagy önerõbõl vagy pályázati pénzek segítségével, a nyugati rendszereket másolva. Útközben derült ki, hogy nincs hova tovább lépni, ugyanis Magyarországon a feldolgozás, újrahasznosítás feltételei hiányoznak. Közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik Gödöllõ városa is, ahol 1993-ban körülbelül 10 ezer lakost közvetlenül érintõ szelektív hulladékgyûjtési kísérletet indítottak el a PHARE program keretében.

Alibi-újrahasznosítás

A Tetra Pak Debrecenben és Gyõrben indított akciót nemrégiben. Cél: a dobozolt tej iskolai bevezetése, a kis fogyasztók "megdolgozása", a Tetra Pak és a csomagolóanyag arculatának megteremtése. Mindehez a világcég természetesen bedodta az illõ PR-csomagolást: az akciót önzetlen aggódásból, szociális, egészség- és környezetvédelmi érzékenységbõl font masnival bugyolálta gondosan be.

Problémák a szárazelemgyûjtés körül

Szinte az egész országban lehetõség van arra, hogy iskoláinkban bevezessük a szárazelemek szelektív gyûjtését. Maga a gyûjtés általában nagyon sikeres a fiatalság körében, hatalmas mennyiségû és sokféle elemet gyûjtenek össze a legkülönfélébb helyekrõl. Szentendrén lassan 3 éve folyik a gyûjtés - bár mostanában egyre inkább a megelõzésre fordítjuk a figyelmet. Ennek a munkának egyik megdöbbentõ eredményét szeretnénk megosztani a T. Olvasóval.

Greenpeace

A papíriparban körülbelül 300 féle vegyszert használnak fel. Ez szolgáltatta az alapot arra hogy a Greenpeace ezt az iparágat "a vegyipar szemetesvödrének" nevezze el. Meglepõ módon a problémák a "recycling" papírnál jelentkeznek.

Hulladékkezelés a Göncöl Házban

A Göncöl Ház Vácott található, több független társadalmi szervezet székhelye. A ház munkatársai évek óta közelítenek apró lépésenként egy ideális hulladékgazdálkodáshoz. Mozgalmas élet zajlik a házban: táborok, szakkörök, kampányok, klubok, így sokféle hulladék keletkezik. Megpróbáljuk úgy kezelni hulladékainkat, hogy a lehető legkisebb terhelést okozzuk a környezetnek. Ezt kívánja a Természet, a lelkiismeretünk és a pénztárcánk is.

Oldalak